2012. május 14., hétfő

12 május 14

Az utolsó napon nem terveztem komoly kirándulást a napkeltére, csak a közeli kikötőbe néztem ki ahova korábban már elsétáltunk Dinával. Volt itt egy világító torony ami szerettem volna mindenképpen megörökíteni, ez egy olyan téma ami mindig jól mutat egy képen. Éppen hogy odaértem a nap első sugaraira és onnantól kezdve folyamatosan csak jöttek a jobbnál jobb fények és fotós témák. Nagyon sok képet készítettem itt és elégedetten tértem vissza a hotelbe ahol már készülhettünk a vissza útra.







A robogót azonnal visszavittem a reggeli fotózás után Tulonba, egész rutinosan közlekedtem már a környéken, de azért mégis sikerült az utolsó nap felfedezni egy supermarket-et rögtön a közelünkben:-)Bemotoroztam egyedül, meghúzattam a kis Aprillia-t utoljára és már a hazatérésre gondolva buszoztam vissza Six Fours-ba. A vonattal ismét megszívtuk, pedig időben indultunk a közeli vasútállomásra. Azonban annyira elhúzódott a sorban állás hogy jegy nélkül voltunk kénytelenek felszállni a vonatra és útközben nem jött kalauz hogy vegyünk egyet. Abuagne-ben viszont át kellet szállni egy buszra és jegy nélkül az állomáson maradtunk. A következő vonat ráadásul késett is így alig maradt pár óránk Marseille-ben körbenézni.


Nem sok időnk volt a vonat indulásáig és csak a kikötőig mentünk le ahol egy totál feltúrt tér fogadott, kicsit idézte az itthoni viszonyokat. Meglepő módon nem éreztem annyira a fotózási kényszert, inkább a felszerelésemre figyeltem, elég sok rossz arc sétált a város utcáin, iszonyat etnikai és kulturális sokszínűség fogadott minket. Azonban valahogy nem tudtam átérezni Marseille hangulatát és örültem is neki hogy nem itt kellett eltöltenünk az elmúlt napokat.


Vonatra ültünk és kis utazás után újra a repülőtéren voltunk, mintha csak most érkeztünk volna. Nagyon gyorsan és tartalmasan telt el ez a néhány nap ezen a gyönyörű helyen. Felszálltunk és Budapest felé vettük az irányt és alkalmam nyílt elkapni a levegőben a nap utolsó sugarait, ahogy megvilágítják az Alpok hegycsúcsait. Ez volt a pont az I-re, egy csodálatos befejezése egy álomvilágban tett utazásnak.



2 megjegyzés: