2011. június 19., vasárnap

11 június 19

Gosztonyi Gézával és rajta keresztül a Tapasztalati Szakértőkkel egy véletlen folyamán ismerkedtem meg. Géza a Háló nevű szociális szakmai folyóirat szerkesztője és megkeresett 2 régebbi képem kapcsán hogy leközölné őket az újságban. Természetesen rendelkezésére bocsájtottam a képeket és Ő sem volt szűkmarkú. Olyan téma áradattal öntött el hogy még azóta sem értem a végére. Tapasztalati szakértőket képeznek akik saját bőrükön érezték már vagy folyamatosan érzik a szegénység hátrányait, de segíteni szeretnének másokon. Ez egy országos képzés, 45 fő vett benne részt, akik azóta minden nap megvívják a maguk kis harcát az utcán, a rászorulóknál vagy épp a parlamentben. Róluk tervezek egy portré sorozatot készíteni. Azonnal elkezdtem megismerkedni velük és az első alkalommal beletrafáltam a közepébe Branyóval. Géza egy index.hu-s video-t ajánlott a figyelmembe mielőtt találkoztam vele,már az nagyon inspirált. 2 alkalommal látogattam meg Baranyecz"Branyó"Jánost és nagyon tanulságosnak és képekben gazdag órákat tölthettem vele. Ritkán találkozik az ember hozzá és barátaihoz hasonló önzetlen, tiszta lelkű emberekkel. Igazi felüdülés volt egy ilyen közegben fotózni. Sokkal több fotót dolgoztam ki,de végül csak ez a kb 30 képet mutatok most meg nektek, még úgyis ezt is szűkítenem kell, ezért szívesen veszem javaslataitokat.


A bástya

Baranyecz"Branyó"János.Válogatott ökölvívó,zenész,korábban kidobó, az éjszaka hírhedt alakja,most tapasztalati szakértő,az angyalföldi szegények bástyája.A MADA (Magyar Antidiszkriminációs Alapítvány ) Szegénység ellenes Hálózat, és a Szociális Szövetkezet önkéntese.Önkéntes alapon gitározni és önvédelmet tanít, az elnyomottak színházában szerepel. A ruha és étel gyűjtéssel és osztással segíti a környék rászorulóit.





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése