2012. április 6., péntek

12 április 06

Már egy ideje nem számoltam be róla hogy alakult Ivett és Dezső és kisbabájuk Kristóf sorsa. Az elmúlt hónapokban folyamatosan kísértem az életüket és egészen március végéig úgy látszott hogy képriportom happy enddel fog végződni.Igazából ezért is kezdtem el fotózni őket tavaly októberben. A kicsi szépen cseperedett, egészséges és állandóan mosolyog. Új otthonuk is lett volna egy család szállón és Dezsőnek egy munkahely a Tescoban is kilátásba került. Minden úgy alakult hogy sikerül maguk mögött hagyni a Verseny utcai szükség állapotokat. De sajnos az élet hihetetlen pillanatokban tud kegyetlen lenni és egyelőre ez az álom szertefoszlani látszik. Dezső egy régebbi ügy miatt gyanúba keveredett egy ismerőse által a rendőrségen és azon a napon, néhány órával azelőtt mikor a családsegítő közölte volna velük a jó hírt hogy sikerült új helyet találni, Dezsőt bilincsben vitték el. Azóta előzetes letartóztatásban van és csak a hónap végén derül ki mi lesz a sorsa. Ivett egyedül maradt a kicsivel aki tüdőgyulladást kapott és kórházba is került. Utolsó elkeseredettségében a VII. kerültei GYEJÓ munkatársa elintézte neki hogy meghallgassák és ha úgy döntenek felvegyék egy anyaotthonba, ahol meg tudja magát húzni míg Dezsőt ki nem engedik. Nem akar visszamenni a Verseny utcába és a kicsi érdeke is azt kívánja hogy tiszta otthonba költözzenek. Erre a meghallgatásra kísértem ma el Ivettet, amolyan önkéntes szociális munkásnak álltam. Szüksége is volt rám, látszik rajta hogy lefogyott és a poklok-poklát járta meg az elmúlt hetekben. Érdre buszoztunk ki és beszélgettünk el az anyaotthon vezetőivel, kedden derül ki hogy tudják e fogadni őt. A sok rossz után már jónak kell jönni, ezzel tudtam csak vigasztalni és remélni hogy sikerül neki.
























Nagy bajban van most Ivett, szinte alig van pénze, amit kap azt a kicsire költi. Sajnos szoptatni sem tudja már, ezért Kristófnak bébi tápszerre van szüksége és új ruhákra mert nő mint a gomba. 62 centi és több mint 6 kiló már, egy igaz vasgyúró:-) A korábbi bejegyzéseim után sokan segítettetek nekik, kérlek titeket ha fölösleges babaholmitok és tápszeretek van otthon amire már nincs szükségetek keressetek meg!

Köszönjük!


2 megjegyzés:

  1. Szia Zoltán! Hová lehet üzenni neked babaholmi ügyben? Nem találtam elérhetőséget, de lehet, hogy én vagyok béna. Tudok adni tápszert és ruhákat is. Üdv, Gréta

    VálaszTörlés
  2. Szia Gréta!

    Nagyon köszönöm a segítséged.A blzoly@gmail.com -ra tudsz nekem írni.

    VálaszTörlés