10 szeptember 25

A blogbejegyzésben található összes kép kizárólagos joga Balogh Zoltánt illeti.Írásos engedély nélküli felhasználás,publikálás azonnali pert von maga után!

All of the rights of the pictures contains this blogpost are held by Zoltán Balogh.All use and publication without writed permission will follow action of law!


A Csernobili 30-km-es zónába való bejutás körülményeiről személyiségi jogok megsértése elkerülése végett nem adok semmilyen információt sem itt a blogon,sem pedig privát megkeresés útján.Sajnálom

I will not give any information about enter to the Chernobyl 30 km zone because of personatilty rights.Not in the blog and any way of emailing.Sorry


Annak ellenére hogy vissza kellett utazzunk Kiev-be hogy aludjunk valahol elég frissen érkeztünk vissza a zónához reggel 8-ra hogy kísérőnk felvegyen minket.Gondolhattuk volna hogy itt nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok hogy 8-kor találkozó és mehetünk is befelé, mert végül 11 re változott az indulás. Addig volt időnk körbe nézni a környéken és a tojástól autózva az első ellenőrzési pont fele vettük az irányt ahol volt egy letérő amit már előző este is láttunk.Az üres úton végig a 30km-es zóna peremén autóztunk mikor elértünk egy faluba ahol látszólag zavartalanul folyt az élet, bár mindvégig érezhető volt egy furcsa nyugalom ami erre az egész környékre általánosságban elmondható. A Pripjaty folyó partján voltunk ami kb úgy nézett ki mint a Tisza tó,nem tudom ennék e az itt kifogott halból.Minden esetre a mezőgazdaság továbbra is mutatkozik itt-ott, nagyon más lehetőségük nincs az itt élőknek mint hogy megtermeljék az élelmet maguknak. Tehén pásztorral találkoztunk és sok megművelt földet is láttunk a 30kmes zónán belül is. Az élet zajlik tovább, nem áll meg...

Megreggeliztünk a folyó parton és elindultunk vissza a megbeszélt pontra ahol ezúttal már sikerült találkoznunk vezetőnkkel és elindulnunk a lezárt zónába. Az első félreértések már itt kiütköztek, mert úgy beszéltük le előre hogy lesz Geiger számláló de mégsem volt,így el kellett döntenünk hogy ilyen körülmények között bemegyünk-e a zónába.Vezetőnk jól ismerete a területet gondoltuk rá bízhatjuk magunkat és én úgy voltam vele ha már itt vagyunk nem fogok visszafordulni. Bár angolul nem beszélt egész jól emberünk megértettük egymást mutogatással és a tv-ből jól ismert angol szavakkal:-)Délről indultunk észak felé és miután áthaladtunk az ellenőrző ponton kevés kocsikázás után begurultunk Csernobilba.

Ebben a városban a mai napig kb 600 ember lakik, bár nem látni az utcákon nagy életet. A robbanás után,míg működött az erőmű 2000-ig ez volt a központja a zónának.Ma is láthatóak iroda házak, ablakukban virággal , függönnyel. Megnéztük a régi falu növényzettel teljesen benőtt házait, de a beton útról műszer nélkül sehol nem mertem letérni.Egy réten sugárveszély jelzéssel ellátott katonai járműveket is láttunk, amolyan szabadtéri kiállítás formában és a városban még működő Szent Éliás templomot is megszemléltük,itt találkoztam az egyetlen emberrel. Kifelé haladtunk a városból mikor megálltunk még egy öbölben is ahol elsüllyedt uszályok maradványai lógtak ki a vízből.Kész is voltam teljesen hogy itt micsoda képeket lehetne lőni alacsonyabb napállásnál hosszú záridővel,szűrőkkel:-).Mondjuk elég nehezen megközelíthetőnek tűntek a hajók és ezen a helyen nagyon nem volt kedvem minden áron közel menni a témához:-))))

Miután elhagytuk Csernobilt és felértünk egy hídra éreztem igazán hogy magunk mögött hagyjuk az élet megszokott formáját és egy egészen más világ felé indulunk.Mivel nem volt műszerünk egyre jobban kezdett zavarni az érzés hogy egy nem látható és nem érezhető dolog veszélyezteti az egészségemet.Ez a para végül az egész túrára rányomta a bélyegét főleg mikor kezdünk közeledni a reaktorhoz.Ebben a tudatban egyszerűen nem tudtam elengedni magam és szabadon keresni a témát ami látszani is fog valamelyest a képeken.

Tettünk egy gyors kerülőt a reaktor körül, láttuk a már szétesőben lévő soha be nem fejezett 5-ös reaktort is, talán az volt a legkísértetiesebb látvány az egész út alatt azokkal a hatalmas mozdulatlan rozsdás darukkal. Megálltunk néhány kép erejéig.Nem mintha védett volna bármit is, de én nem szálltam ki a kocsiból csak mikor már elhagytuk valamelyest az erőművet és elindultunk Pripjaty, a Szellemváros felé. A város jelző tábla errefelé mindenhol ilyen, Pripjaty egy fiatal város volt és igen fiatalon el is néptelenedett...

A totemnél vettünk egy kis földmintát a Magyar Sugártani Intézetnek cserébe az ajánlásért, illetve viseltünk egy filtert amin majd meg tudják mérni mindhárom sugárzást egy részletes elemzés után. Itt már végig rajtunk volt a maszk hisz igazán a radioaktív por, az alfa,béta sugárzás a veszélyes és rákkeltő is nagy dózisban.A gamma ellen nincs mit tenni, az átmegy rajtad, mint egy röntgen vizsgálatkor.Max annyit hogy nem mész olyan helyre ahol erős a háttér sugárzás. Az már csak külön pech hogy a ahhoz hogy eljuss Pripjatyba mindenképpen végig kell hajts a legszennyezettebb területen a Vörös erdőn. Állítólag ezek a fák izzottak mikor a robbanás után a grafit por ellepte a fenyőket.Itt egyikünknek sem volt kedve megállni fotózni, inkább megkértem vezetőnket hogy taposson csak bele a gázba. Az első megállónk a Szellem városban a 16 emeletes volt ez a legmagasabb épület itt. Azonnal sokkolt a hely látványa hogy mennyire visszahódítja a természet a teret 25 év után. Amúgy is nagyon szemet szúró volt egyfajta bioszintézis ami a beton épületek és a szép zöldellő környezet között volt látható. Azonnal tudtam hogy ez a kontraszt lehet majd a sorozatom kulcspontja, mivel az emberek többségének Pripjaty teljesen lecsupaszulva, téli képekben jelenik meg. Viszont a magán lakások kongó üressége kicsit kiábrándító volt elsőre, azt hittem több személyes tárggyal találkozunk majd, szinte mindent elvittek már ami mozdítható. Kemény séta volt felgyalogolni a tetőre de megérte , lélegzet elállító látvány fogadott odafentről. Láttam már innen felvételeket akkor jobban kivehetők voltak a házak. Biztos azért mert most nagyon egybe volt nőve a növényzettel ami szerintem további 25 év múlva teljesen visszaszerzi azt ami az övé.

Innen a Kultúrházba mentünk és a város főterén bóklásztunk egy kicsit, bár nem éppen felhőtlenül, nagyon rossz érzések kerítettek néha hatalmukba hogy nem tudom éppen mekkora sugárzás ér ahol állok. A Kultúrház teljesen üres volt, mindenhol törmelékek és az összetört berendezési tárgyak hevertek. Ezután megkerültük az épületet és tovább indultunk a vidámpark felé ami még az 1986-os május elsejei ünnepségre lett ide építve és maradt örök mementó, miután április 26-án felrobbant a 4-es reaktor és az egész város evakuálták. Azóta a rozsda eszi csak ezeket a hatalmas vas szerkezeteket és adnak egy még félelmetesebb képet ennek a kihalt helynek.

Tovább sétáltunk a régi uszoda épülete felé. Próbáltunk olyan helyekre menni amiket láttam már youtube videó-n, gondoltam azok biztonságosak odabent is. Nagyon szép időnk volt, a nap kezdett egyre laposabb szögben sütni és ontani a gyönyörű meleg fényeket.Az uszodában körbenézve már több jó témát találtam mint a lakó épületekben, nagyon érdekes volt az üres sportcsarnok és a medence rész is.

Mindenképpen meg akartunk nézni egy iskolát is, volt is egy a közelben. Talán ez az épület belső volt legsokkolóbb látvány a gyermek gázálarcokkal és a szinte érintetlen ebédlővel, a tejes üvegekkel.A tantermekben ott voltak még az itt hagyott könyvek, súlytó élmény volt. Nagyon kapkodtunk és miután már 2 órája bent voltunk úgy döntöttünk hogy elég volt ennyi. Sajnos elfelejtettük a kórházat, amit mindenképpen meg akartam nézni, de azon a ponton voltunk már hogy lehet jobb lenne az egészségünkre gondolni most már.

Visszafelé elmentünk még egyszer az erőmű mellett ami sötét sziluettként elrettentően állt tőlünk alig 500 méterre alatta pedig az a roppant tömegű raidoaktív anyag ami ha egyszer kiszabadul újra emberek ezreit pusztítja majd el észrevétlenül....

Mintha egy gyorsított felvétel pergett volna le előttem mikor egy rövid háttérsugárzás mérés után az ellenörző pontnál megálltunk , majd kicsit arrébb szusszantunk néhány percet és próbáltuk felfogni mi is történt velünk. Végre megszabadulhattunk fullasztó maszkunktól és a ruháinktól. Olyan volt mikor elmerülsz a vízben és az utolsó pillanatban levegőhöz jutsz ahogy felérsz a víz fölé.

Nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem egész hazafelé úton. Sajnáltam hogy nem tudtuk kihasználni a lehetőségünket többrétűen, jobban elmélyedve a témába. Nem voltam elégedett a képekkel,ahogy hazafelé nézegettem őket a fényképező gépen, úgy érzetem nem tettem meg mindent amit lehetett. Aztán hagytam a képeket pihenni majdnem 3 hónapig és kezdtem megbarátkozni velük és megérteni akkor miért azokat a kivágásokat fotóztam és mi az egység a képekben , ami pillére lehet egy jó sorozatnak. Hamarosan összeállítok majd egy 10 képes sorozatot a legjobban összeillő képekből és remélem azt hogy akkor végre megértem hogy ezek a fotók nem csak attól képviselnek valami értéket, hogy milyen látványosan tálalom magát a témát.Hanem rájövök végre arra hogy a világ egy egyedülálló helyén volt lehetőségem fotózni, ami nagyon keveseknek adatik meg. Meg lehetett volna,és valószínűleg meg is fogom fotózni jobban ezt a témát jövőre, de már csak azért jelentőségük van ezeknek a képeknek, mert emlékei és bizonyítékai annak hogy mekkora gyarló az ember és hogy a természet végül mindig győzedelmeskedik...