Írtam már korábban hogy készítek egy bejegyzést arról hogyan válogatok egy fotópályázatra. Elég elfoglalt voltam az utóbbi időben, így a pályázgatás most az elmúlt napokra maradt.Már feltettem egy válogatást aminek témája a zöld volt, most újra egy színt kellett képek formájában bemutatni és ez a sárga Első merítésre ilyenkor mindig átnézek egy mappát amibe azokat a képeket mentem 800-as méretben amiket a weben publikálok. Több ezer kép van ebben a mappában, évek óta gyűjtöm őket kezdve a fotózz.hu-s időszakoktól a legújabb tegnapi képeimmel bezárva.Ezt majdnem minden pályázat előtt végigfutom régebben mikor még negyed ennyi képem volt,kb 250 giga , akkor az összes mappámat átlapoztam egy komolyabb verseny előtt.Igazából a pályázatokra készülésnek ez az alapja, a válogatás.Itt nagyon könnyű dolgom volt mert a téma adta magát és szinte minden képemen megjelenik, hisz szeretem a meleg színeket.Kb 80 -at szedtem ki többnyire az újabb képeimből mindenféle témában.A pályázatra 10 fotó küldhető így ezt a merítést még rendesen meg kellett szűrni.Ilyenkor van hogy egy témában több kép is a figyelem középpontjába kerül, így ez ritkíthatja a mezőnyt.De ilyenkor fontos szempontok még azok is, hogy hol ért már el eredményt, mennyire illik a kiírásra , mennyi érzés van benne, hány kommentet és lájkot kapott a flikcr-n vagy a facebookon, mennyire érzed azt pillanatnyilag hogy az egy erős kép.Mert ez is fontos , hogy te érzelmileg hogy állsz a képhez, de abba is bele kell gondolni hogy más mit vélekedik róla.
Ezt a halmazt gyorsan leszűkítettem 33 képre amit már nektek is megmutatok és próbálom majd elmagyarázni miért is ezt a tíz fotót választottam.Ezek lehetnek majd személyes és ésszerű okok és még az is elképzelhető hogy majd ti is hasznosítani tudjátok ha válogattatok majd:-)
Úgy voltam vele hogy inkább az újabb képeimet küldöm, de azért beválogatok pár "esélyesebb" régit is, mint pl a sárga sapkás nénit, a lovist és a hargitai reggeli tájképet.Ezzel nyertem is már korábban a topfotó pályázatán és fotóértékelő oldalakon is sokan írtak rá:-)Mivel elég bő válogatást lehet küldeni, így nyugodtan kísérletezhettem.Ilyen pl a hőlégballonos kép és a felülnézetből lőtt mentőöves fotó.Bár ezt már próbáltam máshol is,mégis kitartok mellette.Ilyenek az érzelmi szempontok:-)A sárga kabátos bicajos adta magát , a minimál tájképpel pedig a zsűri esztétikai érzékére szeretnék hatni.Fontos az is hogy az anyag választékos legyen, mivel egy zsűri ízlése is nagyon sok összetevőből áll.A villamosos és a BS-en készült életkép is egyszerű választás volt mivel szeretem őket és új képeket szeretnék inkább kipróbálni.A nyereményeken kívül ez az ingyen szűrés is nagy előnye ezeknek a versenyeknek.A Dina hátáról készült kép pedig abszolút a véletlen műve, ez bizonyítja azt hogy érdemes jól átnézni a képeket,mert ilyenekre bukkan az ember:-)Érdemes még esetleg megkérdezni valakit.Én minden pályázat előtt megmutatom Dinának a fotókat és alaposan megbeszéljük a pro kontra érveket.Lehet unja már de több szem többet lát:-)Akár hasznos lehet egy kérdéses képet gyors feldobni a fotozz-ra , az is lehet egy megerősítés.Hát remélem írásom segített valamit,ha kérdésetek van kommenteljetek nyugodtan:-)
a sárga sapkás néni az egyik kedvenc képem tőled :)
VálaszTörlésén csak arra vagyok kíváncsi hogy honnan találod a pályázatokat? Mert én is szoktam nézegetni pályázatfigyelőket, de te sokszor olyanokat is találsz amit én nem :)
köszi az írást, érdekes! a fotók pedig tetszenek! tetszik továbbá a kísérletező kedved (mind a fotózott témák tekintetében, mind abban, ahogy a pályázatra beküldött anyag összeállításához állsz). ezért is szeretek idejárni, mert nem tucat fotókat találok. ;)
VálaszTörlésHát egen, nekem is az jutott eszembe, hogy a sárgánál kevés testhezállóbb témát lehetne Neked találni :) Másoldalról pedig a viszonylag szűk területen belüli témagazdagság és a fotók színvonala is jól mutatják az általam mindig tisztelt szorgalmadat és tehetségedet
VálaszTörlésZsófi
VálaszTörlésÉrdemes feliratkozni egy pályázat figyelő mondjuk a fotóklikk hírlevelére és kijegyzetelni ami esetleg érdekelhet is.Én már nem keresgélek de volt hogy google-ba írtam be hasonlókat hogy photo contest.Ha így találsz külföldi oldalakat összegyűjtve ott is érdemes feliratkozni:-)
Péter
Köszönöm szépen,ez igazán jól esik és örülök hogy tetszett!
joruba
Hát ez a pár év alatt hála istennek volt alkalmam fotózgatni és van is miből válogatni:-)Kíváncsi vagyok rá mikor lesz majd egy olyan időszak hogy mondjuk egy hónapig nem fotózok:-)