2010. szeptember 3., péntek

10 szeptember 03

Elég régóta készülünk már erre a napra.Korábban már írtam is a fotózási engedélyek beszerzésének nehézségéről,ami azért volt szükséges hogy a mai napon ne ütközzünk semmilyen akadályba.Majzik Zsóka iparművész őszi-téli kötött ruha kollekciójának image képeit fotózta ma Dina,aminek készületeiben és magában a fotózásában is folymatosan részt vettem.Már mondhatni családias kis csapatunk volt,hisz Vikivel a fodrásszal és Katival a sminekssel töbször dolgoztunk már együtt,és a fotózást megelőzően Zsókával is többször találkoztunk és átbeszéltük a részleteket.A modelleknél is biztosra mentek a lányok,Bertával sokat fotózott már Dina és Viola lelkesedése is sokat adott a végeredményhez.De ne ugorjunk ennyire a végére,mert hiába szaladt el ez a nap egy pillanat alatt,azért elég korán kezdődött.Az első helyszínünk a Budapest Főváros Levéltára épületének üvegtégla fala volt.Imádom ezt az épületet,korábban a közelben dolgoztam és sokat fotóztam a helyet.Mikor elkezdtük a helyszineket keresni azonal felhívtam a lányok figyelmét rá.Hihetetlen mód passzolt Zsóka ruháinak textúrájához és színéhez,ráadásul nagyon készségesen rendelkezésünkre bocsájtották a területet,ezúton is köszönjük a kedvességüket!







Hiába beszéltünk le majdnem minden helyet,aggodalmaim beigazolódni látszottak mikor átmentünk a következő helyszínre,az Árpád híd mellett lévő Erste Bank épületéhez.Mielőtt a lányok nekiálltak volna készülődni körbejártuk a terepet és gondoltuk szólunk a securitynek hogy megérkeztünk.Mikor meglátta a szekus főnök hogy mi itt most komolyabb modell fotózásba szeretnénk kezdeni igencsak tágra nyíltak a szemei és egy pillanat alatt előjött belőle a jól ismert tesztoszteron roham.2 hete jártunk itt és részletesen elmondtunk mindent hogy mit szeretnénk.Erre a csávó azt mondja hogy ő azt hitte hogy divatfotózást alatt azt értjük hogy divatból lefotózzuk az épületet:-DDDHát én ilyet még életemben nem halltottam,és lassan megsemmisülni látszott a terv hogy itt mi ma fotózunk.Bementem a recepcióra és sikerült beszélnem egy marketinges hölgyel aki készséggel adott engedélyt arra hogy a járdáról fotózzunk ami ugye közterület.Nem itt akartunk,de végül így is talált Dina jó hátteret így győzelmet arathattunk a szekusok felett:-))))






Nem különben a MÜPA-nál is,ahol az engedély megszerzése még cifrább volt és ráadásul hihetetlen módon unkorrekt.Azt tudni kell ugye hogy a MUPA egy közpénzből épült kultúrális központ ahol elvileg kutya kötelességük lenne engedélyt adni,kültéri fotózásra meg pláne.Hát ez nem egészen így történt néhány nappal ezelőtt,mikor hasonlóan ide is elküldtem a hivatalos kérelmet amire a következő válasz érkezett az intézménytől:

Tisztelt Balog Zoltán Úr!

Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy szeptember 3-án, pénteken nem tudjuk Önök számára biztosítani a területet, amennyiben a jövő hét második fele megfelel, akkor küldünk árajánlatot.


Nem kicsit húztam fel magam a válaszán és miután lehiggadtunk úgy döntöttünk hogy igenis fotózunk a MUPA előtt,semmi joguk megsápolni minket közterületen történő fotózásért ami egyébként nem kereskedelmi célű.A MUPA-nál 5x komolyabb vállalatok adták meg simán az engedélyt,nehágymár a "Művészetek" Palotája húzza le a csóró fotóművészeket.Komolyan rosszul vagyok tőle mi megy néha ebben az országban.





Így zárult a mai napunk itt,ennél az amúgy gyönyörű szép épületnél és parkjánál,ahova estére Virgonc és Eleven11 is csatlakozott hozzánk erősítve a fotós csapatot ha netán fájtra kerülne sor a security-vel:-)Hála istennek a kutya sem szólt és egy csodálatos nap ot tudhattunk végül magunk mögött, ahol mindenki ismét maximálisan beletette magát munkába és ez a végeredményen is látszani fog.Egy olyan nap,ahol minden pillanat meg volt írva,a jó idő meg volt rendelve,és ahol csapatot ismerve a sikert már előre borítékolni lehetett:-)


Modellek:Berta,Viola
Ruhák:Majzik Zsóka
Smink:Kertész Kata
Haj:Tóth Viki
Fotó:Csoboth Edina
Asszisztesek gyöngye:Balogh Zoltán:-)

5 megjegyzés:

  1. apám.. ezek a tükröződös werkek.. mindig valaki valahonnan ott van még titokban a képen :DD k*jó :D

    VálaszTörlés
  2. Éljen a fotós-fighter véd- és dacszövetség! :)
    Tényleg klassz nap lehetett. Ezek után Dina képeire is nagyon kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
  3. A MűPa tényleg érdekes intézmény ilyen szempontból. A Nemzeti előtt azt csinálsz amit akarsz, ott meg mindig el kezd okoskodni valami izomagy csősz, hogy takarodjak onnan a gépemmel. Nem szoktam, visszaokoskodok, hogy hozzon egy olyan papert, amin az áll, hogy a ház 100 m-es körzetében minden az övék, vagy híjjon rendőrt. Erre el szoktak ódalogni :)

    VálaszTörlés
  4. Zolikám igazán jó képek ezek! Kíváncsi lennék a divatanyagra is...
    Grat.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm hogy írtatok!

    Szép nap volt,a nehézségek ellenére is,de mi nem adtuk fel:-)

    Hamarosan láthazók lesznek Dina képei is a galériáiban!

    VálaszTörlés