Egy esküvő napja a legszebb nap egy szerelmes pár életében.Sok ilyen nap tanúja voltam már de a mairól ez különösen elmondható.Az is lehet hogy én voltam hiperérzékeny,és sikerült teljesen ráhangológnom minden egyes öröm hullámra,de azt elmondhatom hogy rengeteg dolgom volt e hosszú nap alatt.Régóta készülök Szilvi és Balázs esküvőjére,már a megbeszélélsek alatt is kiderült számomra hogy nagyszabású rendezvény lesz és oda kell figyeljek.Szerencsére előző héten volt már szerencsém élesben is megismerkedni velük és családjukkal a polgári szertartásuk alatt.Már ott sikerült kibontakoznom,ami a mai napra még csak fokozódott:-)
Kissé fáradtan áltam neki a munkának,természetesen a készülődéssel kezdve.A menyaszony hotelszobája a kezdeti nyugalomból gyorsan átment egy bolygó méhkassá ahogy érkeztek a barátnők és a családtagok egy kis pezsgőre és sminkre:-)
Órákig elfotózgattam volna még itt,de sietnem kellett hogy elkapjam a vőlegény első momentumait ezen a szép napon.BKV-vel jutottam el a lakásukra,ahol hasonlóan jó fények lehetőségek,kedves emberek vártak.
Itt csatlakoztam a vőlegény kiséretéhez és elindultunk a Tabáni plébániához, ahol a vendégek nagy része már várta a fiatalokat.Rengeteg lehetőségem volt életképezni,mindenki arcáról sugárzott az öröm és ez rendesen felspanolt engem is:-)Elhatároztam hogy idén az esküvőimen nem használok vakut,csak ha nagyon muszáj,így a templomban is a fényerős oprikáimmal lőttem,főleg az 50mm-el.Nem volt egyszerű a borús idő miatt,kevés fény volt az amúgy is sötét templomban.Azért sikerült itt is hagnulatokat vadásznom,bár sokszor nehéz a 7Dvel kevés fénynél.
Ahogy vége lett a szertartásnak elkezdett esni az eső,így mérlegelnünk kellett mi legyen a beállított képekkel.Volt egy nagyon jó tervem,de az már reggel eldőlt mikor kinéztem a borús égre hogy nem lesz az igazi.Bár voltak fedett helyek a séta útvonalán a várban,mégis inkább a vacsora helyszínét választottuk a Magyar Kultúra Alapítvány épületét.Gyönyörű épület volt,aminek meg is örültem tekintve az est további részet,de a beállított képek és az egyre tompuló esti,borús fényeket tekintve nem tűnt a legjobbnak.Kevés leheteőségem volt,a vendégek is már várták Balázsékat így egy kicsit kapkodnom is kellett a képekkel.
Ami ezt követte pedig egy csodálatos és kellemes este,majd egy fergeteges buliba torkolló este,rég éretzem ilyen erős pozitív erőt és szeretet egy helyen.A pár,a vendégek a fények minden és mindenki szép volt és örömmel teli.Rengeteg lehetőségem nyílt fotózni,köszönhetően Dósa András index minolta fórumos kollégának is aki rám merte bízni Sony vakuját.Nagyon jó kis műszer volt,szükségem lesz egy ilyenre sürgősen.Minden látószögön vakuzhattam és nagyon jól beállíthatónak bizonyult.Mellette az 50mm-el lestem a szép,őszinte pillanatokat,amiből volt jócskán az est folyamán,beszéljenek erről a képek inkább...
Szilvi,Balázs!Nagy öröm volt fotózni Titeket,soha nem fogom elfelejteni ezt a napot.Nálatok vendégnek érezhettem magam és a családotoknak,barátaitoknak köszönhetően teljesen elengedhettem magam és arra koncentrálhattam hogy megörökítsem azt,amitől majd talán 20 év múlva is könnycsepp gördül a szemetekbe.
Köszönöm és sok boldogságot Nektek!
Én csak laikus vagyok, de nagyon jók lettek ezek a képek. Ahogy végignéztem, fel tudtam idézni az este minden percét. Gratula
VálaszTörlésÖrülök.Nekem ez a legfontosabb,hogy aki végignézi a képeim újra élhesse azt a pillanatot.
VálaszTörlésKöszönöm