09 szeptember 09

Egészen véletlenül nyitottam meg nemrég egy Word dokumentumot,ami a FotoVideo magazin 2008.decemberi számának még általam írt Ausztrál cikkjét tartalmazta.Gondoltam felrakom a blogomra,az újságban megjelent képekkel illusztrálva.Gratulálok annak aki végigolvassa:-)

Az egész történet itt kezdődött a számítógépem előtt 2007 őszén,mikor fotó pályázatok után kutatva ráleltem egy angol utazási magazin figyelem felkeltő felhívására.A nyeremények egy magyar pályázathoz viszonyítva igen nagyvonalúak voltak,minden kategória győztest meghívták egy 2 hetes fotós megbízásra a Dél Ausztrál Turisztikai Hivatal szervezésében.A kiírás szerint a túra után egy kiállítás nyílik az elkészült képekből Londonban és egy könyvet is kiadnak belőlük.Az már csak hab a tortán hogy számos szponzor értékes vásárlási utalványát is magáénak tudhatja a nyertes.A jelentkezés sajnos nem volt egyszerű,mivel előfizetéssel kellett rendelkezni az újságra egy angol levelezési címmel.A határidő is egyre közeledett mikor utolsó pillanatban a húgom,aki akkor éppen Angliában volt,előfizetett nekem az újságra.Hozzátette,ha megnyerem a pályázatot,Őt kell vinnem magammal.Szóval sikerült leadnom a nevezésem 3 kategóriában az utolsó pillanatban,ezután jött a hosszú várakozás..Év vége felé jött az értesítés,”Congratulation Mr Balogh”,ön megnyerte a pályázatot!Mikor elolvastam a levelet azonnal a hugom jutott eszembe.Innetől lassan de biztosan beindult a szekér,az utazás egyre jobban körvonalazódott,köszönhetően az angol szervezőknek akik maximális körültekintéssel,mindenben segítségemre voltak.Igazából összehasonlíthatatlan a munka amit végeztek az itthoni pályázatok lebonyolítóival,mert amit itthon tapasztal sokszor az ember,az kritikán aluli.Na de ez egy másik,kevésbé vidám történet lenne,én inkább az indulásra koncentráltam,ami egyre közeledett.A végső időpont idén október 5 lett,mivel arra is odafigyeltek hogy a legjobb időben örökíthessük meg Ausztráliát,ott ilyenkor tavasz van.Tehát eljött az idő,a bőrönd robbanásig megtelt gépvázakkal(1 digi,2 filmes,vízalatti kamera),filmmel,állvánnyal,sok-sok kütyüvel,indulásra készen álltunk.A London Budapest útvonalat magunknak kellett leszerveznük,Angliából mindent a kiíró állt.De hát hol is lehetne a gyenge láncszem a tervben,mint az öreg kontinensen.A londoni járattal megérkezve a Heathrow-ra több mint fél órát vártunk a repülőgépen,mire leengedtek minket.Utána rohanás a Singapore Airlines check in pultjához,ahol természetesen lekéstük a gépet 10 perccel.Könyörgés,imádkozás hogy a másnap induló járatra felférjünk,majd szálloda keresés.Szép bemutatkozás,a magyarok egy nappal később csatlakoznak a csoporthoz.Reggel egy kis napkeltés séta után gyors szabad hely ellenőrzés az interneten,majd irány a reptér.Az Airbus A380 ról lecsúsztunk,ami előző nap indult,de nekünk jó lett volna egy vitorlázó repülő is,ami elrepít Szingapúrba.Természetesen itt is várnunk kellett a csúszás miatt majdnem egy napot,de addig volt időnk felfedezni ezt a kelet európai szemnek igen fejlett,jövőbeli világot.Shoppingolni indultunk,de hamar visszamenekültünk a sokkoló embertömegtől a biztonságot nyújtó,szőnyeggel borított!!!! repülőtérre.Igazából fotós szempontból ez érdekesebbnek is bizonyult meghökkentő építészeti megoldásaival mint a nyüzsgő,hangos nagyváros.Eljött az este,az indulás,és az angol segítségnek köszönhetően,akikkel interneten tartottuk folyamatosan a kapcsolatot,megérkeztünk Adelaide-ba,Dél Ausztrália 2 milliós lakosú fővárosába.A csoport már a Kangaroo szigeten lőtte a tájképeket,de a terv szerint estére be is értük őket,ami nem is olyan rossz teljesítmény.

A reptéren vártak minket,és egy rövid városnézés,és hatalmas döbbenés a kultúrák közti különbségen és már a buszon is ültünk Cape Jervis felé,ahonnan egy komppal utaztunk tovább a Kangaroo szigetre.Estére érkeztünk meg így nem sokat láttunk Dél Ausztrália fő turista látványosságából elsőre.A sziget több mint 30% természet védelmi terület,de gyakorlatilag a vadállatok szabadon mozognak az 541 km partszakasszal körülölelt területen.Ez igen kedvező a vadfotósoknak,de a magamfajta tájképvadásznak is csemege volt ez a sziget.A szervezés abszolult a fotós igényeket vette figyelembe,így másnap reggel már napkeltéztünk is és végre bemutatkozhattunk a másik 3 kategória nyerteseinek,kísérőiknek és túravezetőnknek,aki készségesen kalauzolt minket 4 napig ezen a csodálatos helyen.Számos egyedülálló tájat volt lehetőségünk fotózni,Remarkable Rocks,ami egy elképesztő szikla formáció a tengerparton,vad rezervátumok,világító tornyok,fokák,kenguruk,koalák.Mondjuk ez inkább a természet fotós kollégánkat hozta lázba,de köszönhetően a rugalmas szervezésnek,mindenki megtalálta a saját témáját.Négy nap félcivilizáció után és több száz tájképpel a háttértáron egy pubban búcsúztattuk újdonsült angol cimboráimmal a szigetet,azt mondanom sem kell hogy nem csak fotózni tudnak a srácok.

Az internet és tér erő nagy úr,igazi felüdülés volt visszatérni a fővárosba,ahol a szervezők ismét kiadtak magukért,Adelaide Hilton,ha ennyit írok,szerintem mindent elmondtam.Az ámulás-bámulás csak tovább folytatódott,megdöbbentő milyen tudatosan is tudnak élni emberek ezen a bolygón.Az utcán sehol egy cigaretta csikk,rosszul éreztem magam ha rágyújtottam,mert szinte senki nem dohányzik.Az emberek kedvesek,gondtalanok,gazdagok.Thruman show.Ez be is bizonyosodott egy szervezett séta után Adelaide fő piacán.Sokszínűség,nyüzsgés,és ami a legfontosabb tartósító szer mentesség.A 100%os narancslé tényleg 100%,másmilyen nincs is.Organikus kertészetek tömkelege,friss áruk,jobbnál jobb házias ízek.

Ausztrália másik nagy erőssége a bora.Habár alig 200 éves kultúrájuk van az iparban,mégis azt kell mondanom mint a bor nagy szakértője,hogy letettek valamit az asztalra.A következő napunk a borkóstolásról szolt egy exclusive túra keretében,Barossa-ban,amit ha össze kellene hasonlítanom Dél Ausztrália Tokaja lehet.Egy század eleji old timerrel kalauzolt körbe minket egy igazi angol arisztokrata szabású úriember.A hely csodálatos,nyugodt,fényűző,a békebeli időket idéző atmoszféra lengte körbe.

A túra után belenéztem az ajándék brossurába mennyibe is került volna ez a kiruccanás 2 földi halandónak,inkább le sem írom,mert sokan szív rohamot kapnának.A kiváló borok egész napos kóstolgatása után nem csoda hogy kedvet kaptunk édes kishúgommal felfedezni az ausztrál éjszakai életet,mondanom sem kell itt sem csalódtunk a helyi mentalitásban.Az emberek estélyi ruhát húznak egy egyszerű vacsorához,nyüzsgő és kulturált társasági élet,nincsenek kötekedések a klubokban,bár lehet hogy csak jó helyet fogtunk ki.A hajnalig tartó felfedező út után egy nehéz reggel várt ránk.Mint utólag megtudtuk a kis csoport szétválik és mindenki egyedül folytatja a túrát az állam különböző régióiban.Kicsit csüggedt is voltam ez miatt mivel újdonsült angol barátaim nagy hatással voltak rám.Amúgy is közel áll hozzám az angol fotográfia,tájképeim főleg ezt a vonalat tükrözik,az angol fotós magazinok,internetes oldalak sok ötletet adtak a múltban.A fiúk igazi old timer fotósok,közép formátum,nagy formátum,ez mind újdonság volt számomra és lehetőségem nyílt mindebbe bele kostólni.Az aggodalmam kissé be is igazolódott miután elindultunk a vadonat új négy kerék meghajtású terepjárónkkal a több mint 2000 km es körutunkra a Flinders Ranges be,ez a változatos és gyönyörű táj felé.

Innentől csak a tájkép fotózás,de az 0-24 óráig.Nincs is ezzel probléma,mert imádom a természetet,de egy hét sivatag,hegyek,szavannák után már kicsit besokall az ember.Ez a terület szinte lakatlan,és éppen ezért érintetlen is,távol a civilizációtól és a tér erőtől,ismét.Ez mind csak növeli az esztétikai értékét,mégis sokszor túl nagy volt a csend.Arkaoola,Wilpena Pound,Parachilna sivatagai és hatalmas kiszáradt sós tava mind egyedül álló természeti jelenség.

Személyes túravezetőnk itt is megtett mindent a jó képek érdekében,hajnalban velem kelt,megvárta velem a naplementét miután egész nap vezetett,jéggé fagyott kezeivel tartotta nekem a kis repülő ablakát a a jó légi felvételek érdekében.Minden tudását és hely ismeretetét megosztotta velem hogy megtaláljuk azokat a helyeket,amik engem igazán érdekelhetnek.De mi mást várjak egy olyan embertől aki a National Geographic fotósait kalauzolta korábban,profizmust,és ezért köszönet.Talán tőle tudtunk meg legtöbbet az országról,elképesztő történetei kinyitották a szemünket és ráébresztettek minket mennyire más az élet itt a világ másik oldalán,ahol egy Europánál nagyobb kontinensen 20 millió ember él.

A végére talán meg is szerettem ezt a tájat,csak igazából azt sajnáltam hogy nem volt lehetőségem több érdekes embert megismerni és portrét készíteni.Nekem az egész útból ez hiányzott a legjobban,az életképek,elkapott pillanatok,arcok akik bemutatják az országot.Nehéz is lett volna ezt ott megfogni,hisz annyira tökéletes volt minden hogy nem találtam témát amibe kapaszkodhattam volna.Amúgy is jobban vonz az élet árnyoldala,ez itt nem létezik.Voltak hangulatok persze,de azok nem voltak annyira mélyek hogy azt a képeim nézője is átérezze,ne csak én,mint aki ott volt és látta.

Uttalan utak,hosszú monoton órák a sivatagban,néhány óra felületes alvás az anyósülésen,több ezer kilométer.A hazafelé út során szinte elő sem vettem a fényképezőgépet,pedig korábban minden érdekesebb fánál megálltunk,elfáradtam.Ismét felüdüléssel töltött el minket a megérkezés Adeladie-ba,pontosabban annak tengerparti üdülő városába Glenelg-be.A sivatagi út porát természetesen a tengerpart legszebb és legtöbb csillaggal büszkélkedhető szállodájában moshattuk le,mivel mással mint óceánra néző,sőt mi több,egy öreg mólóra néző ablakkal.Nem is kellett több hogy visszatérjen fotós erőm és a további időmet ez a gyönyörű emberi alkotásnak szenteljem.A parton egy megfoghatatlan nyugodt hangulat volt érezhető,a sirályok hangja,a hajnali tenger morajlása,azt hiszem itt éreztem miért is szeretem én ezt a stílust,az útiképeket.

Az utolsó napom ez a nyugalom szőtte át,amit talán csak a vásárlás okozta kisebb extázis tört meg valamennyire.Mert hát azt lehet itt,de nagyon.Kedves húgom erre a napra eltiltott a fényképező gépemtől,így egész nap a várost jártuk.Este kiültünk a partra,mint a helyiek és az mp3 lejátszómon Café del Mar-t hallgatva végignéztük a naplementét.Semmi zárkattogás,futkározás jobb nézőpontot keresve a tökéletes képhez,rég történt velem ilyen,talán soha eddig.Átgondolhattuk az elmúlt 2 hétet,milyen csodálatos élményekben volt részünk,még ha én ezt a keresőn keresztül éltem is meg többnyire.Persze nem hazudtoltam meg önmagam,mert a mobiltelefonom kamerájával muszáj volt megörökítenem ezt is.Ez a nyugodt nap után elérkezett a búcsú ideje Ausztráliától.Mint ahogy az ide úton is járt volna,visszafelé beteljesült a nagy álom,felülhettem az új Airbus A380 ra ami mellesleg kissé csalódás volt,mivel annyi ülést szorítottak be a turista osztályra hogy alig lehetett elférni.Az emeleten a kabinokban biztos kényelmesen utaztak…A majd kb 18 órás utat egy újabb lekésett csatlakozás tetőzte,hol máshol mint Londonban,ahol további 8 órát kellet várni a következő gépre,ahova természetesen rohanva,az utolsó pillanatba engedtek beszállni.Nagyon fontos!Londoni csatlakozásra mindenképpen számolni kell legalább 5 órát,3 sajnos nem elég,pedig amúgy az lenne.17 ezer kilométer és 29 óra repülés után ájultan érkeztünk meg a magyar valóságba.

Hihetetlennek tűnt a mögöttünk álló 2 varázslatos hét,hihetetlennek tűnt újra visszacsöppenni a mókuskerékbe.Napokig vártam amíg a képeimhez nyúltam,hagytam hogy leülepedjenek bennem az emlékek.Intenzív 2 hét volt,talán meg sem éltem igazán a hely hangulatát,de mégis gazdagabb és tapasztaltabb lettem.Ahogy a képeket feldolgoztam és ugrottak be a jobbnál jobb pillanatok,gondolkodtam el hogy mennyire szerencsés vagyok.Ez bárkivel megtörténhet.Csak egy jó képen múlott,ami a húgom segítségével jó emberek kezébe került,csak remélni tudom hogy ezek a jó emberek és azok akik megnézik az itt készült képeim is úgy gondolják majd hogy ez a nyeremény is jó kezekbe került…