2009. május 16., szombat

09 május 16

Május 16-a nem csak Timinek és Bélának volta Nagy Nap,hanem nekem is.Idén ez volt az első esküvő fotózásom,a tavalyi nyaram elég sűrű volt,mégis kissé félve indultam neki az eseménynek.Ez az izgalom csak tovább nőtt mikor Béla átküldte nekem a programot.Mit ne mondjak igen komoly szervezés lehetett a hátuk mögött.Eleinte még próbáltam memorizálni,felkészülni fejben,de a végül úgy döntöttem hogy hagyom magam majd sodródni az árral,a fő lépéseket úgyis tudom,baj nem érhet.Azért némi felkészülés megelőzte az eseményt,átnéztem a weblapját a helyszínnek,esküvői fotósok oldalát nézegettem,és mivel Emesével mentem,összeírtunk egy listát néhány ötletről a beállított képekhez.Amúgy nem szoktam ezeket megtervezni előre,a helyzet mindig adja mit fotózzak,de erre az eseményre nem akartam csak úgy beesni,a felkészületlenségemmel elrontani valamit.A napot tovább nehezítette hogy az esküvő Budapesttől kb 300 km-re volt,Piricsén a Fábry Kúriában került megrendezésre.Jó korán kellett kelni hogy az amúgy is korai kezdésre odaérjünk.10 órára beszéltük meg a találkozót,köszönhetően Emese tempójának,korábban is odaértünk,ráadásul késve is indultunk.Lehet a Forma 1-ben kéne ennek a lánynak karriert építeni:-)Szó mi szó,ámulatba ejtett a hely,nem is tudna szebbet,komplexebbet,tökéletesebbet elképzelni magának egy ifjú pár,és persze egy esküvői fotós.A kúria kívül-belül gyönyörű,a kert nagyon rendezett,középen egy hangulatos kis tóval,a végében pedig már épült a lagzi sátor.Minden egy helyen,ez maga a tökély.Gyorsan bele is vetettük magunkat a munkába,a készülődés alatt próbáltam megörökíteni pár érdekesebb részletet.




Természetesen magát a készülődést is fotóztam,smink,fodrász,nyakkendő kötés,öltözködés.Timiék biztos nagyon izgultak,én viszont egyre jobban kezdtem élvezni a helyzetet:-)





A profi szervezésnek köszönhetően a beállított képeket még a ceremónia előtt megcsináltuk a kúria kertjében és Nyírbátorban néhány helyszínen.Jobb volt ez így mert sokszor van,hogy a ceremóniáról rohanva kevés idő marad a vacsora előtt megcsinálni ezeket a képeket.Itt volt idő bőven,csak azt sajnálom hogy pont a legrosszabb fények mellett kellett fotózni.Ezért még megkértem az ifjú párt hogy a lemenő napnál is csináljuk néhány beállított fotót.






A ceremónia előtt volt még idő lőni pár képet a terítésről.A sátor díszítése nagyon exkluzív volt,harmónikus pasztel színeket válogattak,a terem elrendezése is remek volt,tágas,kellemes volt a környezet.A zenekarról és a világítás technikáról nem is beszélve...




És eljött a pillanat amire mindenki várt,Timi és Béla az anyakönyv vezető elé vonult és kimondta a boldogító igent.Csodaszép ceremónia volt a kertben,egy kis tóra épített stégen.Bár kicsit szűkös volt a hely,a gyönyörű fények kárpótoltak mindenért.




És most jöjjön néhány képben egy lakodalom azon része amit talán jobban szeretek,ez a buli és az előtte lévő felszabadult percek.Ilyenkor kedvemre kiéletképezhetem magam,kereshetem a jó pillanatokat.Ami a legjobb egy lakodalomban,hogy ilyen pillanatok akadnak bőven,és nem a szomorú fajtából,hanem az önfeledten vidámból:-)







Hosszú nap volt ez,ahogy a bejegyzésem is hosszúra sikeredett.Nagyon elfáradtunk a végére,mégis mindig jó érzéssel tölt el egy ilyen nap vége.Nagyon szeretek esküvőn fotózni,mert ez egy olyan nap,ami nem csak a családnak és az ifjú párnak örömteli,hanem a fotósnak is.Timi,Béla,köszönöm hogy felkértetek életetek legszebb napjának megörökítésére,sok boldogságot kívánok nektek és azt hogy az igen,amit ma kimondtatok az örökkévalóságig tartson össze Titeket.


7 megjegyzés:

  1. Ez aztán a nagyszabású esküvő! A képekkel remekül visszaadtad a hangulatot, nagyon egyedi képek készültek, bármelyiket elfogadnám, ha az én esküvőm lett volna. :)

    VálaszTörlés
  2. Majd ha eljön a Te időd,csak szólj nyugodtan:-)

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Lenyűgöző! Mintha egy filmet néznék!

    VálaszTörlés
  4. Meg tudnád nekem érdeklődni, hogy honnan lehet ilyen sátort szerezni? És a dekorációt?
    Tök jók a képek! Szép esküvő lehetett!

    VálaszTörlés
  5. Írj egy mailt és megadom az esküvő szervező kontaktját.

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lehetett minden!!
    Köszönöm, egy élmény volt végignézni a képeket. Sajnos Én nem tudtam részt venni az esküvőn, de mindent visszaadott amiről lemaradtam. Gratulálok, Gabi.

    VálaszTörlés
  7. Szia Zoli,
    érdeklődnék e-mail-címed iránt.
    Szeptember 26-án, Nyírbátorban lesz az esküvőnk, és fotóst keresünk...
    Az enyém:kbettike@freemail.hu
    Üdv: Bea

    VálaszTörlés