A sorozatot a Baross Imre Artistaképző Intézet kiváló tanárainak és diákjainak ajánlom és köszönöm minden helyzetben készséges segítségüket és az élményt amit kaptam mikor betekinthettem ebbe a csodálatos világba.
Baross Imre artistaképző Intézet
(2010 szeptember-2011 augusztus)
Az iskola névadója Baross Imre olimpiai ezüstérmes tornász és nemzetközi sikerű artista. 1950-ben, 33 évesen alapította az iskolát és 36 évig volt igazgatója és tanára az intézménynek.
A kezdetektől több nemzetközileg elismert oktató adta át tudását a fiatal tehetségeknek, mint Rodolfo, Zala Nándor „Fernando”, Domonkos Zoltán „Deddy”, Alfonzó. A jelenleg tanító tanárok mindegyike kiemelkedő artista és tornász szakmai múlttal rendelkezik és dolgozik együtt a jövő Cirkusz csillagaival. Az intézet életét mutatja be a sorozat, a tanárok és a fiatal diákok egy éves kemény munkáját.
A kezdetektől több nemzetközileg elismert oktató adta át tudását a fiatal tehetségeknek, mint Rodolfo, Zala Nándor „Fernando”, Domonkos Zoltán „Deddy”, Alfonzó. A jelenleg tanító tanárok mindegyike kiemelkedő artista és tornász szakmai múlttal rendelkezik és dolgozik együtt a jövő Cirkusz csillagaival. Az intézet életét mutatja be a sorozat, a tanárok és a fiatal diákok egy éves kemény munkáját.
Az oktatás különböző szinteken folyik az egész kicsiktől az idősebbekig.Végh Erika akrobatika órát tart a felzárkózó csoportnak.
A trapéz a legveszélyesebb szám így a biztonság mindennél fontosabb.Már korán megtanulják a diákok hogyan védjék meg testüket a balesetektől.
Röhrad gyakorlatot végez egy artista csoport Hegedűs Zoltán óráján az iskola Hungária körúti Művész telepén.
Levezető ugrások akrobatika óra után a Művésztelepen.A diákok már az év elején a félévi vizsgára készülnek, mellette folyamatosan dolgoznak,új számokat gyakorolnak.
Molnár László követi tanítványa félévi vizsga bemutatóját.A diákoknak kétszer kell fontos bemutatót tartaniuk az év alatt amik elvégzése után komolyabb szakmai szintre léphetnek.
"Köszönet és hála" Olvasható a képen a Lövölde utcai Iskola tornatermének falán.Nagy tisztelet övezi az iskola alapítóját és egykori tanárát, Baross Imrét.
Kezdődik az egykerekű biciklis előadás próbája az év végi vizsga előtt.Egy külvárosi cirkuszi sátorban mutatják be az ifjú artisaták tanáraiknak és családjuknak egy műsor keretében tudásukat.
Légtornász csoport utolsó próbája a vizsga előtt a Pólus Center mellett felállított cirkuszi sátorban a tanév végén.
Az előadás már zajlik de a diákok még utoljára elpróbálják a számukat a backstage-ben.
Az Intézet diákjainak közös számuk bemutatója a Zánkai Ifjusági Táborban.A nyári táborban a tanulók egy hétig szórakoztatják Zánka lakóit vizsgaműsorukkal.
Nekem valahogy nem áll össze ez a képriport Zoli. Nem egységes, szerintem. Pedig köztudott, hogy alapvetően jól válogatsz, és ez az eredményeid remekül látszik is, de én leszűkíteném mondjuk 50-re a képek számát, aztán odaadnám a Szandelszky Bélának, hogy rakjon össze ebből egy képriportot.
VálaszTörlésu.i.: Ugyanakkor őszintén gratulálok az egész 2011-es évhez. Volt dolgod bőven.
Szia Zoli!
VálaszTörlésKöszönöm szépen az észrevételeket!Azzal kezdeném hogy ez nem kimondottan képriport, inkább egy válogatás azok a képek közül amiket látványosnak találtam,és valamiért közel álltak hozzám. Ez tipikusan az a téma amit nem lehet bemutatni 10 képben,főleg úgy hogy végigkísértem 1 év munkáját az Intézetben. Kb 240 képből állítottam össze egy 30, majd egy 15 és végül egy 10-es válogatást. Talán a bővebb merítésekből jobban összeáll a sztori. Sok mindenkinek megmutattam a képeket mielőtt összeraktam, de mindenki mást tanácsolt,így végül a saját megérzéseimre hagyatkoztam. Szandelszky Bélának szívesen megmutattam volna, mert tényleg komoly bajban voltam a Sajtófotó előtt, de sajnos őt csak látásból ismerem, a kurátori díját pedig nincs pénzem kifizetni:-)
Majd valamikor később felrakok egy bővebb merítést,akkor szívesen veszem majd a tanácsod hogy melyik képek illenének jobban egymás mellé.
Üdv,
Zoli
Amióta "ismerlek" és megismertem a képeidet anno a fotózz-ról, azóta szurkolok neked, hogy sikeres legyél ezen a területen, hiszen megérdemled, mert nap, mint nap teszel érte, dolgozol azért, hogy végre a szakma is befogadjon, felkaroljon. Ez nagyon nehéz és csak három opció létezik, ahhoz, hogy ne "csak" a pályázati eredményeid igazoljanak.
VálaszTörlés1. Protekció, pont!
2. Protekció és szakirányú végzettség.
3. Szakirányú végzettség utáni gyakornoki munkakör.
Nos, amikor én a Szandelszky-hez jártam a suliba, tapasztaltam, hogy óriási érzékkel képes összeválogatni egy anyagot. Szakmailag nem jobb a társainál, de rendelkezik egy adottsággal, ami oda jutatta, ahol most jelenleg tart. Nem készít olyan képeket, hogy attól leesne az állad, viszont folyamatosan és stabilan jól teljesít és rohadt jól vágja meg utólag a képeit :).
Az a lényeg Zoli, hogy érdemes félretenni azt a pénzt, amit elkér, mert egyszerűen jobb leszel tőle, máshogy fogod használni a gépet és az objektíveket, de közben megmarad a saját stílusod. Ha fejlődni akarsz, vannak lépések, amiket nem lehet elkerülni.
u.i.: Ugyanakkor az is átszaladt az agyamon, hogy soha a büdös életben nem leszel egyetlen lapnak sem az alkalmazottja, mert ahhoz túlságosan izgága vagy. Szerintem egy ügynökségnél végzed majd...
Így gondolom.
Örülök neki hogy így gondolod és átlátod azt milyen nehéz ez a helyzet.Viszont én semmiképpen nem fogok úgymond "elkurvulni", érdekkapcsolatokat építeni hogy ez a cél közelebb legyen.Egyszerűen nem vagyok ilyen és nem is leszek soha.Természetesen sok esetben gondolok a jövőmre és pont ezért gondolom azt hogy ha nap mint nap teszek ezért és nem adom fel,akkor érem majd el azt az eredményt amit mások az általad felvázolt módon érnek el.Én úgy gondolom hogy ami tudásom most van,talán elég lenne hogy egy lap igényeit ki tudjam elégíteni,de a végső céljaimtól,ami ezen bőven túlmutat még igen messze van.Viszont minden egyes lenyomott expogomb közelebb visz hozzá.Én hiszek a sorsban,bár lehet ez szentimentálisan hangzik, és tudom hogy el fog jönni az a pillanat amire várok.Nem is tudnám magaménak azt a sikert amiért nem dolgozok meg, és így ha már ott leszek kisujjból kirázom azt amire mondjuk egy ügynökségnek szüksége van.Mert igen,én sem a Blikknél képzelem el a jövőm,hanem egy nevesebb hír-képügynökségnél,és igen,nem Magyaroroszágon, még véletlenül sem.Számomra ami itt folyik túlságosan kicsinyes,nem vagyok hajlandó ebbe a körhintába beleülni.Tudom hogy az idő és a belefektetett munka engem fog igazolni:-)
VálaszTörlésSzandelszky Bélától tényleg nagyon szívesen tanulnék,mert nagyra tartom azt amit elért és a stílusát is szeretem.Viszont tényleg nem tehetem meg most hogy erre áldozzak,talán majd egyszer.
Nem akarom összetörni az álmaidat Zoli, de soha az életben nem fogod kirázni a kisujjadból az anyagot és 3 év szabadúszás -ami szerintem kevés- után sem lehet bármilyen feladatot megoldani. Ennek egyszerű oka van. Halványlila gőzöd sincs arról, hogy a jövőbeli megbízód mivel áll elő. Persze más a helyzet, ha te magad vagy a megbízó és a kivitelező is. Akkor mondhatod, hogy "Na, megyek hóembereket fotózni, ezt simán megoldom" Naná, hogy megoldod, mert ismered a saját igényszinted, de olyat kinyilatkozni, hogy 3év szabadúszás után bármit megoldok és egy külföldi képügynökség, ha kér valamit, akkor azt a kisujjamból kirázom... Hm.
TörlésTermészetesen sok sikert kívánok a céljaid eléréséhez és ahhoz, hogy kellő alázattal emeld fel a kamerát.
Zoli!Javíts ki ha tévedek,de én sehol nem jelen időben írtam és azt hogy 3 év szabadúszás után ezt fogom tenni.Ezt nem kicsit benézted:-)
TörlésPont azt elemeztem a leírtakban hogy még közel nem vagyok ott ahol lenni szeretnék,hogy kisujjból kirázzam mindazt ami egy ügynökségnek kell:-)))
Légyszíves olvasd át újra amit írtam,mert 5x-re átolvasva is egyértelmű számomra hogy semmiféle nagyképűség nem volt abban amit válaszoltam Neked és kezdem ezt az egészet kicsit kellemetlennek érezni,amit írtál pedig indulatosnak felém.
TörlésArról írtam hogy nem bánom hogy ez a folyamat ily módon hosszabb lesz nekem,hogy mindennap magamnak dolgozok,mert ha egyszer elérek majd a végső célomhoz(ÉVEK MÚLVA!) akkor kellően felkészült leszek a feladatokra.És ha teszem azt 10 év múlva kisujjból kirázok egy megbízást,mert szerintem akkor már lehet nem okozna gondot egy ilyen feladat,vállalom hogy nagy arcom van.De ahhoz még nagyon sokmindent meg kell éljek és tapasztaljak.Ezekről írtam...
Illetve hozzátenném még hogy most nem tudom pontosan milyen anyagokra gondolsz.Mert ha már róla beszéltünk, Szandelszkyt nagyon sok eseményen látom fotózni az AP megbízásából,tüntetések,stb.Nem sok időt tartózkodik a helyszínen,gondolom nem okoz nagy megerőltetést neki egy ilyen beszámoló,mondhatni kisujjából rázza ki a feladatot.Azt csak zárójelben jegyzem meg egy ilyen közvetítésre 3 év szabadúszása után is képes lennék:-)
Törlés"Ha azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy komoly szerkesztőségi tapasztalatom nincs, én úgy gondolom 3 év szabadúszása után képes lennék bármilyen feladatot megoldani, komoly témákon is dolgozni." Spottr interjú.
VálaszTörlésNem volt indulat abban, amit írtam, egy pici sem. Szandelszky tanított engem, ezért egy kicsit, ismétlem, kicsit ismerem a hozzáállását a feladathoz. De nem ez a lényeg. Nincs az a riporter, aki kirázna a kisujjából egy tisztességes anyagot.
Őszinte vagyok veled Zoli, nem több. Őszinte.
Hát ez lehet hogy ismételten nagyképűnek fog hangzani,de ha végignézem a napi hírek képgalériáit,nyugodt szívvel állítom hogy tudnám hozni a színvonalat,pláne hogy ha még egy normális fényképezőgépem is lenne hozzá ami most nincs.
VálaszTörlésTermészetesen egy komoly riport anyagot senki nem tud csak úgy kirázni az ujjából.Mi itt szerintem a klasszikus értelembe vett sajtózásról beszéltünk,nem pedig arról hogy elmegyek lefotózni egy soha nem látott törzset az Amazonas őserdeiben:-)Az ilyesféle feladatok kevés embernek adatanak meg,attól én még fényévekre vagyok,valóban:-))
Köszönöm őszinteséged,ez mindig fontos számomra!
Zoli, itt nem az a kérdés, hogy képes lennél-e hozni az elvárt minőséget. Aki figyelemmel kísérte az elmúlt 3-4 évedet, annak világos, hogy igen, képes vagy rá, de olyat nem lehet lenyilatkozni, hogy bármilyen feladatot megoldanék.
VálaszTörlés".Nem is tudnám magaménak azt a sikert amiért nem dolgozok meg, és így ha már ott leszek kisujjból kirázom azt amire mondjuk egy ügynökségnek szüksége van."
Zoli! Ilyet nem lehet kimondani, még akkor sem, ha netán így lenne. Véleményem szerint egyszerűen nem etikus a fotográfiával szemben. Egy komoly képügynökség a szakma csúcsa, ha valaki ezen a csúcson kiráz egy anyagot a kisujjából, annak napokig a rabszolgája leszek a következő küldetésen.
Régebben sokkal szerényebben nyilatkoztál. Még a győztes portré előtti időkre gondolok.
Viszlát!
Persze ennek képletes jelentése van,hogy akkor majd nem okoz akkora gondot bizonyos feladatokat megoldani,de nem magyarázkodom.Azért sem mert soha nem hittem hogy a szerénység,az alázat messzebbre vinne mint mondjuk az egészséges önbizalom.Én ilyen vagyok,lehet ezt nagyképűségnek is nevezni,de én inkább ezt úgy fogalmaznám hogy tisztában vagyok bizonyos dolgokkal.
VálaszTörlésAmúgy régen,a győztes portré előtti időkben,fotozz.hu,stb, sokkal nagyobb arcom volt,a kritikát is nehezebben viseltem.Én úgy érzem azóta azért elég jól lenyugodtam és a hasznos tanácsokat el tudom raktározni.Ezért is szeretem ha írsz a képeim alá,mégha néha nem úgy tűnik:-)