2011. augusztus 1., hétfő

11 augusztus 01

Már tegnap nagy izgalomban voltam mégis teljesen kábultan szokásomhoz híven jó későn keltem Dina örömujjongására, mikor meglátta a neten az Art of Building pályázat eredményét. Megnyertem, szinte fel sem fogtam. Nagy vívódás volt magamban ez a pályázat, mert én sem szeretem az efajta szavazós versenyeket, de utólag visszagondolva nagyon korrektül zajlott ez egész lebonyolítása. És ami a legfontosabb az a támogatás és szeretet amit érezhettem leginkább a pályázattal kapcsolatban. Rengetegen segítettetek, megosztottátok, hírét adtátok az eredménynek.Ez egy ilyen közösség nélkül nem jöhetett volna létre úgy hogy a versenyen több ezer voks került regisztrálásra,ez egy közös siker!A díj és a pénz mellett kellemes megbizonyosodás számomra hogy nem mindenki önző módon csak magára gondol, hanem örömmel segít a másiknak is. A magyar összetartásnak nincs párja, ezt bebizonyítottuk újra, köszönöm mindenkinek aki részt vett a játékban és rám szavazott!

Ahogy ígértem csinálunk majd egy bulit ahova szeretettel várunk titeket is akik Pesten a belvárosban jártok.A nyeremény egy kisebb részét hálám jeléül szeretném alkoholra költeni, remélem számíthatok rátok!(részletek később a facebookon:-)




The Last Tower


The Art of Building 2011

owerall winner


5 megjegyzés: