2011. február 8., kedd

11 február 08

Aktualitása lett már, hogy foglalkozzak a Baross Imre Artistaképző Intézetben készült képeimmel, mert már több hónapja dolgozgatok ezen a projekten, és mivel hosszú képgyűjtésnek tervezem elgondolkodtam rajta, hogy pályázok vele hazai, és külföldi ösztöndíjakra. Többször jártam már az iskolában így néhány alkalommal már sikerült jó néhány szóra és Photoshoppolásra érdemes képet készítenem. Ma nekiálltam a képeknek miután csináltam egy kb. 30 -as válogatást, ami mindenféle sorrend nélkül ízelítőt ad erről a témáról. Közel nincs még vége ennek a munkának, de úgy érzem van potenciál ebben az érdekes közegben, főleg ezzel az ff kidolgozással. Egységes képet akartam adni az iskola életéről, erre tökéletesen alkalmas ez a kontrasztos ff, ha akarom majd kidolgozom őket még színesben. A vágással is egységesíteni akartam. Már kb. 3 éve nem vágom a képeim, most viszont az első fotónál nagyon gondban voltam a sok fölösleges felső térrel és megvágtam úgy, hogy elhagytam az oldal arányokat. Ez a képarány lett belőle, ami utána furcsa mód minden képemre ráillet valahogy. Kb. felénél járok a képfeldolgozásnak, de nem bírtam ki, hogy ne mutassak nektek egy merítést az anyagból. :-)








3 megjegyzés:

  1. nagyon ütős! tényleg érdemes ráfeküdni a témára. ahogy írod, tetszik az egységes kidolgozás, a kompozíciók, fények, árnyékok, mozgás. hajrá, csak így tovább! én szívesen megnézem menet közben, ha megmutatod a továbbiakat. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm hogy írtatok!

    Igyekszem majd még mutatni belőlük:-)

    VálaszTörlés