2011. november 5., szombat

11 november 05

A hétvégére Jekkel Csaba barátommal a Fertő tóhoz kirándultunk. Évek óta nem voltunk már így fotózni, pedig régebben sűrűbben kerestünk fel fotogén belföldi helyeket. Délután indultunk Budapestről és a késői órákban érkeztünk meg a tóhoz. Azonnal kiderült hogy a magyar oldalon semmi érdekes nincs, megdöbbentő volt látni a különbséget mikor átautóztunk az osztrák részre. A régi határátkelő után az aszfalt kiegyenesedett, a városok rendezettek voltak és még a töklámpások is nyugodtan kint figyelhettek a házak előtt, senki nem lopja el itt őket.Csaba már volt korábban itt, így nem tartott sokáig amíg megtaláltuk a megfelelő helyet naplementére ennél a csodálatos világító toronynál. Hosszú záridőzhettem kedvemre és az útközben elkészített bajonett védő sapkából eszkábált lyukkamerámat is tesztelhettem több kevesebb sikerrel. Jól esett már kicsit kimozdulni a nagyvárosból és nagyon élveztem a tájképezést és a tó nyugalmát, csendjét. A kék óra végéig fotóztunk majd visszamentünk fertődre, ahol a szállásunk volt. Holnap korai kelés és folyt.köv.!:-)





















9 megjegyzés:

  1. Jók lettek ezek a lyukkamerás cuccok, de nem értem mik a koszok a képen. Merthogy a téma nem éles, a kosz meg igen. De azért jók :)

    VálaszTörlés
  2. Igen,ez tényleg érdekes.Lehet túl messze van a lyuk a szenzortól és az is lehet hogy túl nagy a lyuk és több perces expokra van szükség.Majd a következő alaklomra tovább fejlesztem az új optikám:-)

    VálaszTörlés
  3. A fotós kedvenc témája az égbolt, a felhők, nap, víz stb. Egyszerűen nem bír ellenállni. Mi meg nézzük a fotókat és arra vágyunk, hogy ott legyünk a vízparton, elővegyük a masinánkat és kattintgassunk.
    Zoli, ha én mint amatőr kattintgató behívlak a galériámba, bejössz nézelődni?

    VálaszTörlés
  4. Nekem leginkább a 9-es a cseszettjó. :)

    VálaszTörlés
  5. A lyukkamerás képekben nekem pont az tetszik, hogy a foltok élesek a főtéma pedig tompa. Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  6. nagyon szép képek! jó hely lehet!
    (megint megállapítottam, hogy szükségem van egy nagylátószögű objektívre...)

    VálaszTörlés