2010. november 30., kedd

10 november 30

Az utóbbi időben elszaporodtak a kisállatok körülöttem,hétvégén egy kutya ideiglenes gazdája voltam,most pedig egy nyulat adoptáltunk 2 hétre.Ez a szigorú macska pedig egy cimborámnál talált be szúrós szemeivel.Kár hogy nem vagyok az a kimondott házikedvenc fotós:-)




Szigorú macska portré

Budapest

2010

Konica Minolta 7D+MAF 50mm

2010. november 29., hétfő

10 november 29

Sokan vártuk már a mai estét,a National Geographic Fotópályázat 2010 kiállítás megnyitóját.Mint minden évben most is a West End City Center-ben volt,ahol a szokásos módon a korlátokra erősített paravánokon láthatóak a legjobb pályázati képek.Tovább léphetne már NatGeo valami tekintélyesebb kiállítóhelységbe,bár itt az tény hogy igen sokan megnézik a kiállítást.Már a bejáratnál összefutottam egy ismerős fotóssal,Jekkel Csabával és velük mentem fel a mozi szintjére a fogadásra.Jó sokan eljöttek és így egy kicsit szűkösen is voltunk de jó hangulatban zajlott az eredményhirdetés amit már ugye mindenki megvitatott és tudott.Közös fotó,kézfogások,bemutatkozások,és egy rakás finom szendvics,ital,süti:-))Jó volt látni azt is hogy végre a West End megengedte hogy nehéz sorsú emberek képei is láthatóak legyenek a kiállításon meghajolva a nagy NatGeo eszmék előtt.Tavaly előtt ezért is nem állították ki egy képem...





Igazából annak örültem leginkább hogy idén is láthatom kint képeim és a válogatást nézve egy elég jó mezőnyben.Dina képe is kint volt,ami külön öröm,mert nem egy kimondott témába illő stílussal próbálkozott és helytállt a képe.A másik ami jó volt a társaság,ilyenkor azért összejön a fotósok apraja-nagyja és találkoznak olyan emberek akik amúgy csak a neten,vagy még ott se nagyon kommunikálnak.Aztán a díjátadó után körbesétáltam és elégedetten nyugtáztam hogy jó helyekre,bár kissé sötétre nyomtatva tették ki a képeim.Örülök hogy idén is itt lehettem és nem kevesebb képpel mint tavaly.Annak viszont kevésbé hogy az egyik képemnél elírták a nevem:-)))






Gratulálok minden kiállítónak!

Aki teheti nézze meg a képeket a West Endben december 27-ig


2010. november 28., vasárnap

10 november 28

Ma egész nap pályázatokra válogattam és köztük volt a kolo.com pályázata is ami havonta ad témát a fotósoknak.Ebben a hónapban a téma a kék szín volt ebből csináltam egy nagyobb merítést majd ezt a 10 képet küldtem el.Annak ellenére hogy inkább a meleg színvilágot kedvelem elég sok képet össze tudtam szedni ebben a vonatkozásban.égebben próbálkoztam a kelvinskála aljával is fehéregyensúly állításkor,lehet többet kéne ezt tennem mostanában is:-)








Blue

2010. november 27., szombat

10 november 27




Elements

Kuba

2007

Konica Minolta 7D+MAF28-135mm

2010. november 26., péntek

10 november 26





Háztájon

Erdély

2008

Konica Min 7D+MAF 17-35mm+MAF50mm

2010. november 25., csütörtök

10 november 25




Csepel

Budapest

2010

Konica Minolta 7D+Sigma 10-20mm

2010. november 24., szerda

10 november 24

Huszka Ádám fotós cimborám új Kínából rendelt körvaku előtétjét próbáltam ki mikor ez a remekmű elkészült.Mivel most világhírre tett szert ezzel a komoly modell munkával nézzétek meg a képeit is a weboldalán http://adamhuszka.com/ , hátha abban jobb:-)





popcornpalyah

Budapest

2010

Nikon D90+SB-600 vaku

+egy Alien kinézetű kínai körvaku előtét:-)

2010. november 23., kedd

10 november 23

Itt van az ősz,itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.




És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.





Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.






Petőfi Sándor

Erdőd, 1848. november 17-20

2010. november 22., hétfő

10 november 22

Ma nagy erőkkel nekiálltam a Csernobilban készült képeknek.Folyamatosan készülnek és akit érdekelnek a részeredmények,a facebook profilom alatt megnézhet már néhányat.Hamarosan ide is felkerül majd a beszámoló az útról.

Vártátok már?:-)))




Welcome to Chernobyl!

Ukrajna,Csernobil

2010

Konica Minolta 7D+Sigma 10-20mm

2010. november 21., vasárnap

10 november 21

Nem leszek kevésbé egomán idén sem a születésnapomon mint a tavalyi bejegyzésem alatt:-)Folyamatosa fejlődik a világ,és nem állt meg egy év alatt sem,így idén képek helyett mozgókép formájában mutatnék nektek valami személyes jellegűt,ami rólam szól.Már jó ideje érlelődik bennem hogyan tudnám hatékonyan promotálni magam,így jött az ötlet hogy készíteni kéne gy bemutatkozó videót.A gondolat tettekké ért minap,így Vadai István operatőr cimborámmal nekiindultunk a reggeli városnak és elkészítettük az anyag első néhány snittjét,ami végül egy egész napos vágás és monitor előtt üldögélés után egy különálló videová terebélyesedett:-)Nézzétek el a film hibáit nekünk először vágtunk és Isti először dolgozott fényképezőgéppel,mivel a felvételek Dina Nikon D90-vel készültek.Remélem azért elnyeri majd tetszéseteket ez a rövid klipp majd:-)


2010. november 20., szombat

10 november 20

Újabb öröm,mostanában hála istennek egyre több pályázatról kapok pozitív visszajelzést,így történt ez mai is:-)Egy nagyon régi képemet mérettettem meg az Institution of Structural Engineers fotópályázatán, melynek témája a következő volt: 'Engineering Professionalism'. Meg kellett mutatni hogyan kapcsolódik egy mérnök a mindennapi élethez,hogyan változtatják és teszik szebbé munkájukkal a világunkat.A zsűri beválasztotta a képem a legjobb 10 közé és Highly Commended címmel díjazta:-)





The waking City

Budapest

2006

Minolta A1


2010. november 19., péntek

10 november 19





Liszt Ferenc tér

Budapest

2010

Konica Minolta 7D+MAF50mm

2010. november 18., csütörtök

10 november 18






Sziget 2007

Budapest

Minolta 7000i+MAF 70-210mm+Ilford Pan 100

2010. november 17., szerda

10 november 17

A Basel-i látogatásom második napja nagyon borúsan kezdődött.Hajnalban felkeltem és kinéztem a hotel szobám ablakán és úgy döntöttem nem megyek ki napkeltére a Rajna partra.Viszont később,olyan 10 óra tájt már kedvezőbben alakultak a fényviszonyok és mintha rendelésre érkezett volna,megnyíltak a felhők és elő-elő bukkant a nap.Azonnal útnak indultam és kisebb kitérővel de sikerült betájolnom magam a folyó felé.







A nap hét ágra sütött.A városban csendben,óramű pontossággal zajlott az élet.A folyónál ebből még kevesebb volt érezhető,hihetetlen biztonságot és nyugalmat árasztott a part menti sétány.A Rajna mindkét oldalát bejártam és figyeltem az embereket,épületeket ,természetet.Nagyon jól esett ez a kis séta,de lassan indulnom kellett visszafelé,főleg úgy hogy a telefonomat a hotelben hagytam és nem is tudtam mennyi az idő.






Nem kellett kétségbe esnem hisz beérve az óváros szívébe egyszerre akár 100 óráról is leolvashattam volna az időt a luxus boltok kirakatának egyikében.Hihetetlen mennyire jól élnek itt az emberek,a cigány utcazenész full márkás ruhákban nyomja,az üzletek,az éttermek mind tele, mindenki jó kedvel teszi a dolgát. Viszont ennek az életszínvonalnak meg is van az ára.Nagyon drága ország, pl egy alap Burger King menü 3000 forintba fáj,ezek után más nagyon nem is mertem vásárolni itt:-)




Időben visszaértem,sőt még várnom is kellett jócskán a vonatom indulásáig.A várakozás perceit a vasútállomáson töltöttem,mivel a hotelből ki kellett csekkoljak.Figyeltem az embereket és gondolkodtam rajta mennyire más itt.Nagyon érdekes szociológiai tanulmány és tapasztalat volt azt látni hogy kb annyira lehet szemet szúró a jóllét,mint máshol a nyomor.Miután kielmélkedtem magam az élet nagy dolgain vonatra szálltam és elindultam Zürich felé:-)



Már majdnem azt hittem hamarosan vége ennek a rövid svájci kalandnak mikor megtaláltam a beszálló kapum Budapest felé olyan 17 óra tájt.Egy újságot olvastam a váróban mikor hallom hogy bemondják angolul hogy keresnek egy önként felajánlót aki némi térítés(250 euro) ellenében elcseréli a jegyét a járatról mert túltelítették a gépet. Azonnal megkerestem a pultot elcseréltem a járatom egy későbbi , Münchenben átszállásos útra:-)A svájci jó akaróim még utoljára megajándékoztak kedvességükkel egy bankkártya formájában,igazából nem is érhetett volna véget stílusosabban ez az út este 11-kor(késéssel) Budapesten:-)