2010. április 16., péntek

10 április 16

Néhány hete már értesítettek róla hogy lomtalanítás lesz az Akácfa utcában,így előre beírtam a naptárba a jeles eseményt.Egész nap ragyogó idő volt így nem kapkodtam el az indulást.Első körben az utcánkban néztem szét,ahol meglepetésemre kisebb volt a felfordulás mint tavaly,meggondolják már azt is az emberek mit dobnak ki.Rögtön ahogy kiléptem a kapun a túloldalon elkezdtem a fotózást és szinte végig gond nélkül sikerült megörökítenem mindent amit az adott pillanatban akartam.Mindenki kedves volt,igazából csak pár jó szón múlik ilyenkor az egész.Legalább megtud az ember olyan információkat amik később tartalmat adhatnak a sorozatnak amit éppen készít.Sokan vidékről,Szolnok környékéről jöttek,komoly biznisz már manapság a szemét.Mindenki vasat gyűjt,rezet,értékes bútorokat, antik dolgokat.






A körbeszimatolás után kicsit haza ugrottam,kajáltam megnéztem monitoron a képeket,és indultam vissza,de most a Klauzál tér környékét felfedezni,az egész VII.kerületben lomtalanítás van végül is.Itt sem volt nehéz dolgom,vagy csak szimpatikus voltam,de nem kaptam visszautasításokat.Csak egy helyen,ott pedig a lábakat fotózva próbáltam mesélni kicsit az adott pillanatról.Rövid idő alatt elég sok képet csináltam,így volt miből összerakni ezt a válogatást:-)







9 megjegyzés:

  1. 4.sor 3.kép sokatmondó :) Ő nem engedte a fotózást? Van ám sok jó kép!
    Hol őrizhetik ezt a sok szemetet eddig?

    VálaszTörlés
  2. hozod a papirformat, szuper kepek.. :)
    a kedvenc tovabbra is a szemetben fuldoklo szobor, meghogy nincs humorerzeke az eletnek. :)

    VálaszTörlés
  3. nekem a második adagból a 4. sor 3. képe :)) de mind állat :)

    VálaszTörlés
  4. Ahogy mondtam, látszik, hogy ráéreztél, élvezted az egészet.

    Nekem a lábas, és a piros kabátos bemozdult....ha nagyon választani kell.

    VálaszTörlés
  5. Viktor te nem írtad hogy a második kupacból! :P

    VálaszTörlés
  6. jóez nagyon!!!
    nem találtál mondjuk egy kidobott leicát vagy hasoonlót?:))

    VálaszTörlés
  7. Zseniális az egész sorozat. Csemege a szemnek...

    VálaszTörlés
  8. Viktor:

    Ez évről évre csak újra gyűlik.Tavaly több volt:-)

    Ádám:

    Nagyon is van:-)

    Köszönöm csajok:-)

    Lacus:

    Még múltkor találtam egy polaroid gépet,meg most egy 95-ben lejárt színes filmet:-)

    Köszönöm Artonio!

    VálaszTörlés