2010. április 6., kedd

10 április 06

Életem legcikibb fotós élményét mesélem most el nektek,hátha tanultok majd ti is belőle és kicsit betekintést nyerhettek hogyan is telik egy igazi paparazzi élete:-))Azt a megbízást kaptam múlt héten hogy készítsek egy képet Robert Pattinsonról,itt forgatnak valami filmet Budapesten,életemben nem hallottam az emberről.Dina mondta hogy valami tinibálvány,meg hogy egy vámpíros filmben játszott,ennyi.Gyorsan leültem a net elé és nekiálltam kutakodni kicsit.Megtaláltam a rajongói oldalán a forgatások helyszíneit,plusz volt egy infóm hogy szombaton a Bazilikánál forgatnak(ami később kiderült nem így történt).Életemben nem olvastam még végig ennyi sületlenséget,de gondoltam fiatalság,bolondság beszállok ebbe az üldözésbe.Felcsigázott a dolog,és mivel nem is találtam róla sok képet,a leírások is azt bizonyították hogy nem egyszerű elkapni a srácot.Szombaton vidékre mennénk,gondoltam jó lenne még az előtt túl lenni rajta hisz utána való héten már mennek is tovább.Találtam egy forgatási helyszínt a Bókay utcában a 8.kerületben,épp ráértem péntek délután így elnéztem oda,szimatolni kicsit:-).Egy szűk utca volt a romos ház ahol a forgatás lesz majd,amit már odaértemkor népes tinilány csapat szállt meg.Megtudtam hogy kb 6 óra körül jön majd a stáb,és egy beltéri lépcsőfordulós jelentet vesznek fel.3 óra volt már majdnem így inkább maradtam,hátha lesz valami mozgolódás.Nem vágtam még hogy hogyan folyik egy ilyen shooting, most legalább megtanultam egy életre:-)Próbáltam kiszámítani mi lehet majd a következő lépés,tudtam hogy az utcát teljesen kiürítik majd,de két oldalt voltak ablakok amik az utcára néztek.Az első ilyen ablak 20 ezer forintba került volna,és mint utólag kiderült nem is lett volna igazán jó.A lényeg az hogy végül találtam én is egy ilyen ablakot magamnak,jóval olcsóbban abban a házban ahol a forgatás van.Ez ilyenkor így megy,más ablakokban is voltak fotósok szerintem szemben,láttam pár ismerős riportert a tömegben sertepertélni:-)Innen rá lehetett látni a kapura,mikor begördül az autójával elkaphattam volna.Világosban.Csak ugye teltek az órák,kedves vendéglátóim kínáltak már mindennel,kajával,kv-val, sörrel,nyomatták az elterelő szövegeket a biztonságiaknak,zsíroztak le mindent.Lakcímkártya nélkül nem lehettem volna ott,így izgalmas bújócskát játszottunk a rendőrséggel,ami abból állt hogy egy szobában várom, a nyitott ablaknál a hidegben hogy beguruljon hősünk.




Végül este 9 kor kezdték a el,ahol már teljesen le is tettem arról hogy lesz is egy használható képem,sötétben a 7D-vel semmire sem megyek,ráadásul a fix 50mm is otthon maradt,pedig azzal lehet sikerült is volna elkapni.Végül ez a projekt becsődölt, így a lakás bejárati ajtajához mentünk át,ahol eddigre már minden fény be volt lőve,itt napközben inkább nem is kukucskáltam,csak úgy volt benne a tervben,ha a kinti nem sikerül akkor itt is megpróbálom,bár itt gondoltam hogy nem lesz egyszerű a dolgom.Rögtön ki is szúrtak és végül egy rendőr kísért ki az épületből.Igen ezzel a benti fotózással már lehet kicsit pofátlan voltam,de nagyon rápörögtem az eseményekre,fellángolt bennem az ős paparazzi vér:-DDDVégül kép nélkül jöttem, el innen úgy hogy kb 6 órát töltöttem egy szobában idegen emberekkel,akikkel legalább jól megismerkedtem és tervezek visszamenni hozzájuk fotózni majd.



Tanulságnak jó volt viszont,mert ha azt vesszük egész jól vettem a feladatot,sőt azzal hogy elvezettek kicsit túl is teljesítettem azt,kár hogy nem egy Nikon D3 volt az ablakban a hezemben:-)Abban segített hogy mikor húsvét után visszajöttünk már felkészülten álljak a vadászat előtt.Végül kiderült hogy kedden forgatnak napközben a Bazilika előtt,ahova olyan 12-13 óra körül mentem ki,akkor már folyt a forgatás.Pont akkor ment el a Pattinson így fellazult a masszív tini kordon és beférkőzhettem egy olyan helyre ahol jó láttam az egész terepet.Elég rossz idő volt,de kitartóan vártam végig azt a 2 órát amit a csávó ebéddel töltött,mert pont akkor ment el mikor odaértem.Na de én nem tágítottam,vastag esőkabátom alá rejtettem a kis D90-et egy telével és álltam mozdulatlanul várva a pillanatra.Láttam hogyan mozgolódik a stáb és tudtam már azt is hogy fog lefolyni az egész esemény,így csak akkor fotóztam mikor valami igazi eksön volt,bár itt abszolult nem szóltak a fotózásért,lehet egy hatalmas fehér ágyúcsővel is beállhattam volna ide:-)Aztán megérkezett a fekete Merci,a zár csattogott serényen,ellőttem valami 300 képet negyed óra alatt,akár filmezhettem is volna:-)Elég jól lehetett itt fotózni,végül 130 kép lett róla amin valamire jó lehet.Most csak ezt mutatom meg,itt épp a standfotósával beszélget a sztár, ami azért is érdekes,mert van ott egy fényképezőgép amivel szintén fotózott,valami régi masina lehet.



Sokan lehet szégyellnék hogy ilyen munkát kell csinálniuk,de számomra nagyon hasznos volt ez a feladat.Szeretem kipróbálni magam sok mindenben.A végén már csak az hajtott hogy igenis kell nekem az a kép,és jó érzés volt a végén,hogy sikerült:-)Ez az igazi fotós vadász ösztön!:-DD

3 megjegyzés:

  1. Nem szégyen ez... Örülj neki, hogy pénzt is lehet kapni a fotózásért.
    Nyílván nem életed büszkeségei ezek a fotók, de nem is az volt a cél.
    Én az ilyet, kurválkodásnak hívom :)) Az szó jó értelmében.
    Aztán, mikor költeni kell a pénzt, akkor már mindegy, honnan van... ;)
    üdv:
    kv

    VálaszTörlés
  2. Nem vagy semmi!:)
    Cikinek szerintem egyáltalán nem ciki.Legalábbis neked nem hamarabb a megrendelőnek! Mindenesetre szépen levadásztad le a kalappal. Izgulva olvastam végig a kalandos történetet!:))

    VálaszTörlés
  3. Nagy igazságokat mondasz:-)


    Lacus:

    Örülök hogy tetszett a sztori,magam is nagyon izgultam:-)

    VálaszTörlés