napi1kép

A facebookon láttam egy felhívást Hajdú D. András és Szabó Balázs projektjéről, ami mai bejegyzésem témája lesz. Már egy ideje gyűjtenek anyagot, fotó és video formájában Ciara-ból a nagybányai nyomornegyedből ahonnan már láthattunk egy hangos képriportot is tőlük.

http://www.origo.hu/foto/20120822-interaktiv-kepriport-a-nagybanyai-nyomorteleprol.html

Mikor elolvastam segítő szándékú adománygyűjtésüket azonnal eszembe jutott hogy mi már véghez vittünk egy hasonlót ezen a blogon és a facebookon mikor Ivettnek és Dezsőnek volt szükségük alapvető holmira újszülött gyerekük megtartásához.Akkor nagyon sokan megkerestetek, és segítettetek, ezen felbuzdulva írok Andrásék projektjéről. Egy terhes anyát és családját szeretnének támogatni akiknek szinte semmijük sincs, Ivettéknél sokkal rosszabb körülmények között élnek. A baba bármikor megszülethet, csak erre várnak, ahogy megtudtam tőlük, és indulnak is az adományokkal. Az alábbi linken tudjátok részletesen elolvasni mik azok a holmik amikre a legnagyobb szükség lenne és hogy hol tudjátok megtenni a felajánlásokat. Szintén itt értesülhettek majd a család további sorsáról, András és Balázs munkáiról is.

https://www.facebook.com/craica.project

Miután édesapám meghalt szinte teljesen elvágtam a kapcsolatot apai rokonaimmal. Ez 15 évvel ezelőtt történt és a mai napig nem értem miért tartott ilyen sokáig az újra találkozás. Szinte az egész gyermekkorom falun töltöttem Szedresben és Pálfán. Édesapám szülei gazdálkodó roma emberek voltak , teheneket tartottak, földjeik, szőlőjük volt. Egész életükben dolgoztak és sok gyereket felneveltek tisztességesen. Édesapám szakács volt és miután a szüleim óvodás koromban elváltak, tolna megyei éttermekben dolgozott. 2 havonta magával vitt minket hétvégére, később pedig, mikor már nagyobbak voltunk, egyedül vonatoztunk hozzá Bajáról. Az iskolaszüneteket mindig nála töltöttük, ez volt az igazi felfedezések kora. Aztán később jöttek az iskola diszkók románcai, a tini évek és mire középiskolás lettem, Ő elment. Ez 1997-ben volt.

Közben teltek múltak az évek, éltem Baján, majd külföldön, hosszú ideje pedig Budapesten próbálok szerencsét szabadúszó fotósként. Egyre távolabb sodródtam családomtól és a roma kultúrától ami gyerekkoromban körbevett. Néhány éve újra felvettem a kapcsolatot édesapám testvéreivel, családjával. Mindenszentek alatt pedig meglátogattam keresztanyámat, édesapám testvérét, hogy újra felfedezzem gyermekkorom szép emlékeinek helyszíneit és cigány gyökereimet.

Identitás

Kis gyerekként mindig csodálattal néztem ezekre a hatalmas festményekre Szekszárdon, útban Szedres felé édesapámmal és húgommal. A vasútállomás mindig visszhangzott és az utasellátó fasírtos szendvicsének ízét sem fogom elfelejteni soha.

Keresztanyám mindig szeretettel várt minket, én mikor Szedresben voltam többnyire nála aludtam nem édesapámnál. Ő is sokat lakott náluk, neki mindig volt ott egy szobája.

A szedresi Kultúrház. Több száz fős esküvők és falusi diszkók színhelye volt.

Sanyi bátyám most egy tengelici idősek otthonában él mióta érszűkülettel műtötték a lábát. Onnan hoztuk el magunkkal hogy újra együtt legyünk mindannyian.

Rengeteget játszottunk a nagyszüleim házának zegzugaiban Pálfán kisgyerek koromban. Felejthetetlen kalandok jutnak eszembe mint mikor a kismacskákat lestük a friss alomban a tehenek fölött a padláson. A magasan vetett dunyha és a szentképek, a ropogó parketta és nagymamám szitkos cigány szavai, mikor rosszak voltunk. Ezek máig éles emlékképek.

Keresztanyám és Juli nényjém ,édesapám testvérei Nagyapámék háza udvarán állnak. A régi ház kezd az enyészeté válni, pedig valamikor ez egy nyüzsgő udvar volt istállóval, csűrrel, tehenekkel, trágyadombbal, rengeteg gyerekkel, örömmel. Mára már csak emlékekkel és szomorúsággal.

Sió csatorna partja. Folyton unokatestvéremmel, Csabival csatangoltam a határban. Pecáztunk, szerelgettünk, popzenét hallgattunk kazettán, magyar kártyáztunk, kitűzőket gyűjtöttünk, posztereket cserélgetünk , éltünk gyerekként a gondtalan 80-as években.

Nagyon sokan voltunk unokatestvérek, Timcsivel állandóan civakodtunk. Évtizedek óta nem találkoztunk, alig ismertük egymásra ennyi idő után. Szerényen él családjával Pálfán.

Út a pálfai Lúdvesztő felé. Régebben ballagásokra, focizni az iskolába vagy a Száraz családhoz jártunk erre. Rengeteget csatangoltunk ezen az úton, most unokaöcsém sétál rajta.

Mindenszentekkor Szedresben és Pálfán is kegyeletünket tettük azoknál akik már nem lehetnek velünk. Édesapám, a nagyszüleim, nagybátyám, sajnos sokan és fiatalon...

A Balogh testvérek mindig összetartottak, ha valamelyikük bajban volt a másik azonnal segített. Édesapám hosszú ideig élt Keresztanyáméknál és én is úgy tekintek rá mint második anyámra.

Majdnem az összes fiú unokatestvéreim külföldön dolgozik az építő iparban és nagyon sokat vannak távol hogy elég pénzt keressenek. A faluban nincsenek lehetőségek, a fiatalok nagy része elhagyta Pálfát és külföldön próbált szerencsét.

Keresztapám még iskolába járt ide, mi a kalandokat kerestük a már romos templomban Apátiban, Szedres határában. Mára lovas iskola lett az egykoron elhagyatott TSZ területe és az M6-os autópálya is a közelben épült meg.

Mikor még édesapám élt naponta többször is átvágtunk ezen a szántáson Keresztanyám kertje végében Apáti felé néha hatalmas sárban, hóban, kukoricában. Húgom kislánya áll a fa mellett ahol nekiindultunk az útnak annak idején...

Szedres-Pálfa

2012

Minolta X-700 + Minolta MD 35mm + Kodak BWC 400