2012. június 29., péntek

12 június 29

A VOLT fesztivál 3.napja már nem kezdődött olyan energikusan, mint a korábbiak. A már 3 napja tartó munka erősen érezhető volt reggel, ezért később is indultam be mint a többiek. A VOLT-Buszt vettem igénybe rá hogy feljussak a Lővérekbe, ami egy újabb fotótéma is volt egyben, ahogy a fesztiválozók megközelítik az objektumot:-)



Ma az Immedio teraszán kezdtem ami egy elég laza munka volt, Janklovics Péter Dumaszínházát fotóztam végig. Poénok, ejtőzés, ébredezés. Korán volt még....



A színpadi fotózásaim előtt még mindenképpen szerettem volna életképezni kicsit, ez nem könnyű feladat 13-16 óra között egy fesztiválon. Ilyenkor kezd beindulni a véráram ebben nagy szervezetben. A Civil sátraknál keresgéltem témát inkább, mert itt még nem fotóztam korábban.




Aztán elkezdődött a délutáni koncert az OTP színpadnál. Tegnap este voltam már itt Istivel és tetszett hogy jól fotózhatók az előadok, mert közel vannak és a keverőtől sem olyan nagy a távolság. Sok a lehetőség itt, és egész nap az enyém volt:-)



Maszkura és a Tücsökraj



Egy rövid séta követte az erdélyi srácok koncertjét a kemping melletti hangulatos erdős ösvényen. Lőttem pár életképet és mentem vissza a Balkan Fanatik -ra. Őket ismertem már régebbről, hallgattam is sokat. Azt viszont nem gondoltam volna hogy ilyen jó show-t is nyomnak élőben.





Balkan Fanatik



Tettem egy kisebb kört és megebédeltem ami után már jöhettem is vissza a bázisomra az OTP-hez. A Zagar koncertje kezdődött, már jelentős tömeg is összegyűlt, kezdett beindulni az esti pörgés. Szerencsére mindenkivel jól össze tudtam bandázni a színpadnál és fentről is fotózhattam az együtteseket. Ilyenkor még a meló kezdete előtt oda szoktam menni, beszélgetni kicsit az ide beosztott szekusokkal és természetesen a színpad mesterrel, hogy számoljanak velem a nap folyamán.Ez itt ment flottul:-)





Zagar



Gyorsan ránk esteledett az egész fesztivál átalakult egy hatalmas nyüzsgő méhkassá. Rengetegen jöttek az Ákos premierre és utána a Röyksopp -ra. Ákost még látni fogom párszor, így inkább a feladatra koncentráltam, ami a Péterfy Bori koncert volt. Megmondom őszintén nem vagyok oda a hölgyért, de nem volt rossz koncert. Ami szexualtiást nyomatni szeretett volna Bori, az ott forrt a levegőben az tuti.





Péterfy Bori & The Love Band





Tettem egy gyors kitérőt a tegnapi helyszínemre a Burn Elektrofloor-hoz. Egy TMX nevezetű DJ pakolta a lemezeket, nem csinált rossz zenét. Jól lefotóztam:-) Aztán innen már csak az OTP színpad maradt az Irie Maffiával és Yonderboi vadi új show-jával. Nem gondoltam volna hogy az Irie Maffia ilyen jól tolja, korábban még nem láttam őket. Igazi családias, boldog hangulatban telt a koncert, a srácok kotont dobáltak a közönségnek és a kannabisz legalizálásáról és a szerelemről énekeltek. Szimpatikus:-) A mai fotózandó előadóim listáját Yonderboi zárta. Új számok, új látványvilág, plusz a megszokott szerénység jellemezte a performance-t. Fogarasi László nem vitte túlzásba az érzelmek kimutatását , így maradt a fényshow adta geometria. Nem baj, őt nem ezért szeretjük, ráadásul hatalmas fíling volt fiatalkorom egyik kedvenc hazai előadójának számait a színpadon hallgatni. Ráérősen fotóztam és élveztem a régen hallott muzsikát...



TMX







Irie Maffia




Yonderboi

1 megjegyzés:

  1. Wow .. beautiful photos
    I really like your blog
    Thanks for sharing
    We specialize in providing services thay man hinh zenfone and thay man hinh zenfone 4 prestige cheap

    VálaszTörlés