2009. augusztus 31., hétfő
2009. augusztus 30., vasárnap
09 augusztus 30
A mai nap a punnyadásról szólt,szükség volt az egész napra hogy az éjszaka után újratöltődjünk.Bár még estére sem sikerült összeszednem magam rendesen olyan fáradtság ült rám,azért elnéztünk a Kertembe,ahova találkozót beszéltünk meg a fotós krémmel:-)Lacus végre személyesen is beszélgethetett sok internetes ismerőssel és közben tovább csatlakoztak hozzánk rég nem látott bartátok is.Kellemes kis brain storming volt,de a végére sajnos nagyon betompultam,öreg vagyok már ezekhez a több napos lazulásokhoz:-)
2009. augusztus 29., szombat
09 augusztus 29
Ahogy már beharangoztam,Slacus dunaszerdahelyi fotós cimborám nálam hétvégézik,így gondoskodnom kellett róla hogy ne unatkozzon szép fővárosunkban.Amúgy is régen voltam már streetezni,így azt találtam ki nagy kreatívan hogy induljunk el a nyócker felé aztán ha meglátunk valami érdekeset elidőzünk rajta.A gondoskodás mégis úgy gondolta hogy nem kell nekünk olyan messzire menni,jobb lesz nekünk egy szomszédos romos házban ahol már korábban készítettem néhány fotót.Véletlenül összetalálkoztunk Stark Attilával a kapu előtt,aki itt szokott festegetni,és beengedett minket csinálni néhány képet.Nem is lehetett volna tökéletesebb az időzítés,nem nagy kedvünk volt az utcákat róni.

Aztán mint múzsa csókja,megérkezett Dina is,azonnal kaptam az alkalmon és elkezdtem osztani az észt a beállításaimmal kapcsolatban:-)Lehet át fogom keresztelni az oldalt napi1kép Dináról névre ha így folytatom,lesz róla fotó a közeljövőben sok:-)


Igazából ennyi volt a kultúrális foglakozás mára,mert az estére ami ez után jött nem a kultúra jelző volt a legmegfelelőbb,bár ez is egy formája.:-)Megmutattam Lacusnak mitől ilyen kreatívak a magyar fotósok,bor,bacardi kóla és még ki tudja mi....:-))))
2009. augusztus 28., péntek
09 augusztus 28
Egy nehéz nap nehéz éjszakája,munka után haza és képezni.Mindenki hulla fáradt.Megjött Slacus Szlovákiából hétvégére hozzám hogy bevezessem a pesti fotós életbe kicsit:-)Most a képeimet nyúzom,mert van egy kis időm rá,majd megpróbálok bővebben beszámolni a hétvégéről,de szerencsére van most valaki más,aki jobban leköti a gondolataim és a szabadidőm:-)
2009. augusztus 27., csütörtök
2009. augusztus 26., szerda
09 augusztus 26
Korán reggel csak én ébredek és távozom halkan.Messzi útra indulok ma,kilométerek százai peregnek majd alattam.Ma a munka is öröm,a munkám hogy a barátaimmal legyek,együtt alkossunk meg valamit,vagy csak éljük túl a napot.Csak pereg az idő és én még mindig otthon vagyok,valakinél aki mégis nálam van.De tudom hogy eljön majd az idő,hazatérek jó munkával nyugtázva a napot,megtalálom a békém és megkapok mindent amire vágyom a karjaidban...

2009. augusztus 25., kedd
09 augusztus 25
Nehéz leírni ez a táj mit jelent nekem.Ahova olyan szép emlékek kötnek hogy rendszeresen eszembe jut,amire csak jó szívvel tudok gondolni.A párás aranysárga reggelek friss nedves simogatása,a csend az ébredés órái.A verőfényes napsütés a forró nyári hegyoldalon,ahogy a fűben fekve nézem a naplementét,és azt érzem itthon vagyok,a nap utolsó fénye mosolyt fakaszt az arcomra.A magasba törő hegyek,felhő gallérjuk,az égi reflektorok mik az eső áztatta földet pásztázzák.Majd a nyugalom,a kályha melege,a hegyi szelek hidege,a téli sötét napok lassú dallama.Hamarosan újra látlak te hívogató,gyönyörű föld,Hargita...
2009. augusztus 24., hétfő
09 augusztus 24
Az első Zeiss Box próbálkozásaim,hát igen,azért még szerencse hogy valami úton módon mindig összejön valami ha lenyomom azt a gombot.Történetesen itt kétszer is a második képre:-)Aztán mint most kiderült a scannelést is elcsesztem az elsőnél,de talán így jó ez ahogy van.Nem kell mindig elveszni a részletekben...:-)
Zeiss Box+93'ban lejárt Kodak dia
2009. augusztus 23., vasárnap
09 augusztus 23
Nem is kaphattunk volna szebb időt egy ilyen eseményekben,akcióban dús napra mint ma.A Savaria Karneválon forgattunk,egy olyan eseményen,ami egész Szombathely városát megmozgatta.Rengeteg látogató volt kíváncsi a programokra,igazi időutazás volt,főleg úgy hogy szinte már tradíció szerűen a helyiek középkori ruházatot öltöttek és úgy sétáltak a nyüzsgő utcákon.Nem volt egy perc pihenés sem,végig talpon voltunk és követtük a nap eseményeit.Íme egy kis csokor abból amit ott láttunk,érdemes ide ellátogatni:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







































